Nos, nem jött el a vég, nem érkezett meg a 10. bolygó, nem szállták meg a Földet a Szíriusziak/szürkék/zöldek/hüllőlények (ha igen, engem nem értesítettek), nem nyíltak meg csillogó-villogó dimenziókapuk, melyeken át angyalok repülhettek volna hozzánk sültgalambot készíteni. Mi lehetett az oka, hogy valakik elindították ezt a 2012 cirkuszt és miért volt annyi vevő rá? Miért terjesztették olyan sokan a mesét? Kik indították el?
Vajon azért indították el, hogy sok ember kezdjen hinni egy jobb világ felépítésének a lehetőségében? Vagy inkább azért, hogy ne csináljunk semmit, hisz változás magától jön, amint megemelkedik a "rezgésszint"? Félelmet akartak generálni vagy netán reményt adni a nyájnak?
Vajon volt valami stratégia a terjesztésre vagy előre tudták, hogy szinte magától fog terjedni? Szó, ami szó, elég sokan kapcsolatba léptek a szellemvilággal és megosztották az "értékes" üzeneteiket. Sajnos ezeket az üzeneteket csak a fejlettebb lelkek értik, akik már alapból tisztában vannak a fogalmakkal. Én őszintén bevallom, hogy bár ezekből az üzenetekből soha nem értettem semmit, eleinte mégis olvasgattam. Aztán frissült a tűzfalam és simán megvéd az ilyesmitől: FIGYELEM! IDŐRABLÓ ÍRÁS, HAGYD EL AZ OLDALT!
Már egy ideje nem várom a világvégét és a külső körülmények változását sem, amelyek jobbá teszik a világomat. Igen, az én világomat. Ki fogja megváltoztatni az én saját világomat? A politikusok? Az egyházak? A guruk? A szomszéd néni?
Azt kezdtem érezni, hogy van beleszólásom az életembe. Tudom szabályozni a gondolkodásomat. Úgy ítélem meg a helyzetemet, ahogy nekem tetszik. Felelősséget vállalok a körülményeimért. Csak és kizárólag én vagyok a felelős azért, ami velem történik. Nincsenek ellenségeim, a világ nem esküdt össze ellenem. Én voltam saját magam ellensége. Én martam magamat belülről, mégis másnak panaszkodtam.
Most kezembe vettem a gyeplőt. Van gyeplő. Ha nem lenne, akkor senki sem kérhetne számon az eltékozolt talentumokért.
2012. december 31., hétfő
2012. december 18., kedd
2012. december 15., szombat
Don Quijote
Igen, vannak napok, amikor úgy érzem magam, mint Don Quijote. Harcolok a valós vagy valósnak vélt démonokkal és az emberek röhögnek rajtam. Szegény pára, mennyire el van tévedve - gondolják magukban. És van joguk ezt gondolni, hisz én is épp ezt gondolom róluk.
Persze az ilyen buggyant lovagok mellé mindig kerülnek sanchok is, akik félig-meddig hisznek is a mesékben, de azért magukban ők is megkérdőjelezik az uraság épelméjűségét.
Tegyük fel, hogy a világ nem ellenséges és nincsenek olyan csoportok, akik összeesküdtek ellenünk. Máris könnyebb az élet, ha nem hordozzuk az ilyen gondolatok terhét az agyunkban. Ettől eltekintve mégis úgy tűnik, hogy az energiaárak nem nagyon jönnek lefelé. Országok háborúznak az energiáért...
Akkor én mi a fenének vegyem körül magam olyan elektronikus eszközökkel és egyéb luxus szarokkal, melyek fenntartása mind energiába kerül? Ja, hogy időt nyerjek élni... Igen ám, csakhogy az időt nem lehet a semmiből nyerni, az időt pénzzel lehet megvenni. A pénzkereséshez pedig idő kell, mivel én NEM vagyok bank, hogy pénzt teremthessek a semmiből. Magyarán, ha fel akarom szerelni magam mosogatógéppel, elektromos orrszőrtisztítóval és központi fűtéssel, akkor több pénzt kell áldozzak az önfenntartásra. Több pénzt pedig úgy szerzek, ha többet dolgozom (konzervatív vagyok, bocs). Ha többet kell dolgoznom azért, hogy időt spóroljak a mosogatáson, akkor a megspórolt időt már előre elcsesztem. Ez az "időmegmaradás törvénye" és ezt nem igazán lehet kijátszani.
Apropó, vehetnék egy hóeltakarító gépet is, hogy ne kelljen lapátoljam az 50 cm havat. Így nyernék egy órányi időt, amit mondjuk aerobikra is fordíthatnék... Tényleg, veszek egy ilyen bérletet is, hisz kell a mozgás...
Nyárra pedig kell egy fűnyíró is, hisz már falun sem divat a kasza és nem is tud olyan egyenletes gyepet varázsolni, mint egy gép. Ja, készítek egy külön épületet ahol ezeket a gépeket tartom. Ha erdőre akarok menni és ott csendet zavarni, akkor veszek egy áramfejlesztőt is, hogy tudjam bömböltetni a szar zenét. És igen, kell a központi fűtés is, hogy kétszer annyi fát tudjak eltüzelni és reggelre kihűljön a ház. Nem, a régi cserépkályha nem fasza... Mert a fa behozása mocsokkal jár és akkor sepregetni kell... és nem lesz idő moslékadást nézni a "bambuládában". Más is központit használ, hát nem? Milyen praktikus, hogy csak egy helyen kell tüzelni... Igen, a régi öregek is egy helyen tüzeltek, egy szobában, hisz ők közvetlenül megtapasztalták, hogy kb. mennyi energiát kell a fa beszerzésére fordítani.
Hát ilyesmikre kell költeni, hogy egyre kevesebb pénz maradjon értelmesebb dolgokra. Aztán mindig van egy kormány, akit szidni lehet, hogy minden milyen drága... azok a szemetek... mindennek viszik fel az árát, nem törődnek a szegény emberrel. A szegény, hájas, sápadtarcú emberrel, aki a tévé előtt tölt el napi 5 órát és mégsem oldódnak meg a lelki és anyagi problémái...
Hát én nem akarok egy ilyen steril, életellenes farmon élni. Én szeretek havat hányni, mert felfrissül az agyam tőle és lesz egy kis színem. Szeretek fát hasogatni és behozni a fásládába. Szeretek a ropogó tűz mellett beszélgetni, olvasni... Szeretek nekidőlni a cserépkályhának, hogy megmelegítse a hátamat. Szeretem, ha nyáron elfáradok a kertben, mert sokkal jobban esik elnyúlni az ágyon. Nem szeretném kinyitni és becsukni a nagykaput, ha 2-3 kilométer utat kell megtegyek. Télen inkább sétálok és élvezem, ahogy ropog a hó a lábam alatt és az sem zavar, ha az arcom lefagy -28 fokban. Ilyen rövid távért kár begyújtani az autót és különben is, belefagy a s*ggem.
És ezért furcsán néznek az emberek. Tudják, hogy nem vagyok annyira szegény, hogy gyalog kelljen járjak, de mégis ezt gondolhatják: szegény pára, még magától is sajnálja a pénzt.
Na, ilyen emberek osztogatják nekem a tanácsot. Köszönöm szépen!
Persze az ilyen buggyant lovagok mellé mindig kerülnek sanchok is, akik félig-meddig hisznek is a mesékben, de azért magukban ők is megkérdőjelezik az uraság épelméjűségét.
Tegyük fel, hogy a világ nem ellenséges és nincsenek olyan csoportok, akik összeesküdtek ellenünk. Máris könnyebb az élet, ha nem hordozzuk az ilyen gondolatok terhét az agyunkban. Ettől eltekintve mégis úgy tűnik, hogy az energiaárak nem nagyon jönnek lefelé. Országok háborúznak az energiáért...
Akkor én mi a fenének vegyem körül magam olyan elektronikus eszközökkel és egyéb luxus szarokkal, melyek fenntartása mind energiába kerül? Ja, hogy időt nyerjek élni... Igen ám, csakhogy az időt nem lehet a semmiből nyerni, az időt pénzzel lehet megvenni. A pénzkereséshez pedig idő kell, mivel én NEM vagyok bank, hogy pénzt teremthessek a semmiből. Magyarán, ha fel akarom szerelni magam mosogatógéppel, elektromos orrszőrtisztítóval és központi fűtéssel, akkor több pénzt kell áldozzak az önfenntartásra. Több pénzt pedig úgy szerzek, ha többet dolgozom (konzervatív vagyok, bocs). Ha többet kell dolgoznom azért, hogy időt spóroljak a mosogatáson, akkor a megspórolt időt már előre elcsesztem. Ez az "időmegmaradás törvénye" és ezt nem igazán lehet kijátszani.
Apropó, vehetnék egy hóeltakarító gépet is, hogy ne kelljen lapátoljam az 50 cm havat. Így nyernék egy órányi időt, amit mondjuk aerobikra is fordíthatnék... Tényleg, veszek egy ilyen bérletet is, hisz kell a mozgás...
Nyárra pedig kell egy fűnyíró is, hisz már falun sem divat a kasza és nem is tud olyan egyenletes gyepet varázsolni, mint egy gép. Ja, készítek egy külön épületet ahol ezeket a gépeket tartom. Ha erdőre akarok menni és ott csendet zavarni, akkor veszek egy áramfejlesztőt is, hogy tudjam bömböltetni a szar zenét. És igen, kell a központi fűtés is, hogy kétszer annyi fát tudjak eltüzelni és reggelre kihűljön a ház. Nem, a régi cserépkályha nem fasza... Mert a fa behozása mocsokkal jár és akkor sepregetni kell... és nem lesz idő moslékadást nézni a "bambuládában". Más is központit használ, hát nem? Milyen praktikus, hogy csak egy helyen kell tüzelni... Igen, a régi öregek is egy helyen tüzeltek, egy szobában, hisz ők közvetlenül megtapasztalták, hogy kb. mennyi energiát kell a fa beszerzésére fordítani.
Hát ilyesmikre kell költeni, hogy egyre kevesebb pénz maradjon értelmesebb dolgokra. Aztán mindig van egy kormány, akit szidni lehet, hogy minden milyen drága... azok a szemetek... mindennek viszik fel az árát, nem törődnek a szegény emberrel. A szegény, hájas, sápadtarcú emberrel, aki a tévé előtt tölt el napi 5 órát és mégsem oldódnak meg a lelki és anyagi problémái...
Hát én nem akarok egy ilyen steril, életellenes farmon élni. Én szeretek havat hányni, mert felfrissül az agyam tőle és lesz egy kis színem. Szeretek fát hasogatni és behozni a fásládába. Szeretek a ropogó tűz mellett beszélgetni, olvasni... Szeretek nekidőlni a cserépkályhának, hogy megmelegítse a hátamat. Szeretem, ha nyáron elfáradok a kertben, mert sokkal jobban esik elnyúlni az ágyon. Nem szeretném kinyitni és becsukni a nagykaput, ha 2-3 kilométer utat kell megtegyek. Télen inkább sétálok és élvezem, ahogy ropog a hó a lábam alatt és az sem zavar, ha az arcom lefagy -28 fokban. Ilyen rövid távért kár begyújtani az autót és különben is, belefagy a s*ggem.
És ezért furcsán néznek az emberek. Tudják, hogy nem vagyok annyira szegény, hogy gyalog kelljen járjak, de mégis ezt gondolhatják: szegény pára, még magától is sajnálja a pénzt.
Na, ilyen emberek osztogatják nekem a tanácsot. Köszönöm szépen!
2012. szeptember 8., szombat
Radar
Észrevettem, hogy rendelkezem egy olyan belső érzékkel, ami 10-20 méter távolságból képes megmondani egy emberről, hogy az magyar vagy nem.
A román tenger partján volt alkalmam tesztelni a radaromat és kiderült, hogy kb. 96%-os pontossággal működik. Akire távolról azt mondtam, hogy magyar, az közelebb kerülve magyarul is beszélt.
Még nem sikerült kiderítenem, hogy mi alapján érzékelem a magyar arcokat. Az már biztos, hogy nem a fej formája alapján, hisz néhány tipikus román (és román-cigány) fejet leszámítva, az emberek eléggé hasonlítottak. Akkor vajon mit érzékeltem? A fülem már 50 méterről meghallotta a magyar beszédet? És a tudatalattimban már beazonosítottam a magyart? Ez is egy magyarázat, de akkor hogy akadt meg a szemem egy fiatal lányon, aki románul beszélt? Csodálkoztam rajta, hogy románul beszél, hisz úgy néz ki, mint egy magyar. Aztán később magyarul telefonált valakivel...
És vajon miért voltak szimpatikusabbak azok az emberek, akikről később kiderül, hogy magyarok? Biztos nem azért, mert szentebbek voltak a többinél, mert voltak veszekedők és primitívek is köztük.
Ki tudja, talán egy családba tartozunk lelkileg és az a normális, hogy az ember szereti a testvéreit.
A román tenger partján volt alkalmam tesztelni a radaromat és kiderült, hogy kb. 96%-os pontossággal működik. Akire távolról azt mondtam, hogy magyar, az közelebb kerülve magyarul is beszélt.
Még nem sikerült kiderítenem, hogy mi alapján érzékelem a magyar arcokat. Az már biztos, hogy nem a fej formája alapján, hisz néhány tipikus román (és román-cigány) fejet leszámítva, az emberek eléggé hasonlítottak. Akkor vajon mit érzékeltem? A fülem már 50 méterről meghallotta a magyar beszédet? És a tudatalattimban már beazonosítottam a magyart? Ez is egy magyarázat, de akkor hogy akadt meg a szemem egy fiatal lányon, aki románul beszélt? Csodálkoztam rajta, hogy románul beszél, hisz úgy néz ki, mint egy magyar. Aztán később magyarul telefonált valakivel...
És vajon miért voltak szimpatikusabbak azok az emberek, akikről később kiderül, hogy magyarok? Biztos nem azért, mert szentebbek voltak a többinél, mert voltak veszekedők és primitívek is köztük.
Ki tudja, talán egy családba tartozunk lelkileg és az a normális, hogy az ember szereti a testvéreit.
2012. augusztus 17., péntek
Az este épp söröztünk a haverokkal, amikor a közelben egy baleset történt. Gyorsan a helyszínre siettünk, hogy segítsünk, amiben tudunk. Odaérve megállapítottuk a tényeket, miszerint egy brassói, román nemzetiségű embereket szállító személygépkocsi a kanyart nem tudta bevenni és az árokban landolt. Szerencsére senki sem sérült. A következő lépésben segédkezni akartunk az autó kihúzásában, de alig fértünk oda, hisz már legalább harminc ember fogta körbe az autót.
Pillanatok alatt kiemeltük a járművet és megállapítottuk, hogy az egyik gumi roncsolódott és cserére szorul. Pár segítőkész falusi barátunk kicserélte nekik a kereket is, bár útjukat így sem tudták folytatni, mert a futószög durván elállítódott.
Egy adott pillanatban eltűnődtem, vajon mit gondolhattak magukban ezek a szerencsétlenül járt románok?
Talán arra próbáltak magyarázatot találni, hogy egy teljesen székely faluban, az autonomista , szeparatista, irredenta, nacionalista székelyek, akik magasból sz*rnak a román nemzetállamra, miért nem verik meg a román arcukat? Ehelyett inkább egymást verik le, hogy segíthessenek? Pedig ezek szerepeltek a Realitate TV-ben is, mert hónapokig lobogtatták a magyar és székely zászlót a falu központjában. Akkoriban ez egy sokkoló hír volt...
Ráadásul, amikor arra jött egy rendőrautó, akkor miért fedezték a sofőrt, mondván, hogy csak egy gumidefektről van szó?
Szerintem ezt végképp nem értette szegény.
Pillanatok alatt kiemeltük a járművet és megállapítottuk, hogy az egyik gumi roncsolódott és cserére szorul. Pár segítőkész falusi barátunk kicserélte nekik a kereket is, bár útjukat így sem tudták folytatni, mert a futószög durván elállítódott.
Egy adott pillanatban eltűnődtem, vajon mit gondolhattak magukban ezek a szerencsétlenül járt románok?
Talán arra próbáltak magyarázatot találni, hogy egy teljesen székely faluban, az autonomista , szeparatista, irredenta, nacionalista székelyek, akik magasból sz*rnak a román nemzetállamra, miért nem verik meg a román arcukat? Ehelyett inkább egymást verik le, hogy segíthessenek? Pedig ezek szerepeltek a Realitate TV-ben is, mert hónapokig lobogtatták a magyar és székely zászlót a falu központjában. Akkoriban ez egy sokkoló hír volt...
Ráadásul, amikor arra jött egy rendőrautó, akkor miért fedezték a sofőrt, mondván, hogy csak egy gumidefektről van szó?
Szerintem ezt végképp nem értette szegény.
2012. június 11., hétfő
Családi meditáció
Szombat délelőtt kimentünk a családdal a természetbe, hogy meditáljunk egy jót. Odakint gyönyörű madárcsicsergés és friss levegő fogadott. Minden adott volt egy kellemes elmélyülésre.
Lassan be is fejeztük a beszélgetést és egyedül maradtunk magunkkal és a természettel. Gondolatok jöttek és mentek, de mi csak megfigyelőként voltunk jelen, hagytuk, hogy csapongjanak kedvük szerint. Néha a testhelyzetünk kényelmetlenné vált, de azon az apróságon is felülemelkedtünk. Aztán végtelen nagy csend és béke telepedett ránk. Két teljes órán át tartott a dolog.
Bevallom, meglepett, hogy a családom ennyire nyitott a meditációra és a spirituális dolgokra. El is csodálkoztam magamban, hisz tudtommal ők soha nem foglalkoztak ilyesmivel.
Csak a végén, az élménybeszámoló alkalmával derült ki a nagy félreértés: ők végig azt hittek, hogy pityókát(krumplit) kapálunk.
Még egyszer megcsodáltuk a természet szépségét, majd a meditációs objektumunkat a vállunkra véve hazaballagtunk.
Lassan be is fejeztük a beszélgetést és egyedül maradtunk magunkkal és a természettel. Gondolatok jöttek és mentek, de mi csak megfigyelőként voltunk jelen, hagytuk, hogy csapongjanak kedvük szerint. Néha a testhelyzetünk kényelmetlenné vált, de azon az apróságon is felülemelkedtünk. Aztán végtelen nagy csend és béke telepedett ránk. Két teljes órán át tartott a dolog.
Bevallom, meglepett, hogy a családom ennyire nyitott a meditációra és a spirituális dolgokra. El is csodálkoztam magamban, hisz tudtommal ők soha nem foglalkoztak ilyesmivel.
Csak a végén, az élménybeszámoló alkalmával derült ki a nagy félreértés: ők végig azt hittek, hogy pityókát(krumplit) kapálunk.
Még egyszer megcsodáltuk a természet szépségét, majd a meditációs objektumunkat a vállunkra véve hazaballagtunk.
2012. június 5., kedd
A nagy terv
Az utóbbi években egyre gyakrabban érzem, hogy tennem kéne valamit Székelyföld és az erdélyi magyarság érdekében. Néha órákon át agyalok egy terven, egy stratégián, ami mentes a politikától, és minden igaz, magyar ajkú ember bele tud kapcsolódni.
Hogy miért is kéne megmenteni az erdélyi magyarságot? Mert Erdély a magyarság nélkül sokkal silányabb, szegényebb hely lenne. Szükség van arra a színre, amit csak mi tudunk adni ennek a régiónak. Nem hagyhatjuk kifakulni, elszürkülni, eltűnni ezt a színt.
Tisztában vagyok azzal, hogy az emberek jelentős hányada egyik napról a másikra él, megélhetési gondokkal küzd. Ilyen körülmények között nyilván nem az a legfontosabb dolguk, hogy a magyar közösséggel törődjenek. Van olyan stratégia, ami ezeken az embereken is segít, mindezt úgy, hogy ők is segítsék a magyar közösség felemelkedését? Jó kérdés.
Tudok arról, hogy "kedves" politikusaink is dolgoznak székelyföld-stratégiákon. Talán vannak kisebb eredmények is, amit úgy állítanak be, mint valami óriási előrelépést. Az apró eredményekkel meg lehet tölteni egy kampányfüzetet, így további négy évre be van biztosítva az állásuk. Ezért lenne célszerűbb civil emberekre hagyni a NAGY TERV megalkotását és a politikusok csak a végrehajtásban segítenének (ha szeretnének mandátumhoz jutni).
Hogy milyen területekre kellene kitérjen a terv?
Közös jövőkép, gazdaság, kultúra, demográfia? Környezetbarát és emberbarát élet? Ilyenkor ezer dolog jut eszembe és csak nagy erőfeszítések árán tudok kilépni a gondolatok fogságából.
Ha valaki tud gyógyszert az idealizmusom ellen, kérem, jelezze!
Miért is akarok másokat megmenteni, ha magamat sem tudom?
Meg lehet menteni valakit akarata ellenére?
Milyen jogon pofázok én nagy stratégiákról, amikor a közvetlen környezetemben sem tudtam elindítani semmit ez ügyben?
Rossz helyre születtem? Álomvilágban élek?
Bekattantam?
Egyedül vagyok? Vagy még nem értem meg arra, hogy találkozzak társakkal?
Vajon, nemes ez a cél? Vagy csak jól álcázott önzőség?
Hogy miért is kéne megmenteni az erdélyi magyarságot? Mert Erdély a magyarság nélkül sokkal silányabb, szegényebb hely lenne. Szükség van arra a színre, amit csak mi tudunk adni ennek a régiónak. Nem hagyhatjuk kifakulni, elszürkülni, eltűnni ezt a színt.
Tisztában vagyok azzal, hogy az emberek jelentős hányada egyik napról a másikra él, megélhetési gondokkal küzd. Ilyen körülmények között nyilván nem az a legfontosabb dolguk, hogy a magyar közösséggel törődjenek. Van olyan stratégia, ami ezeken az embereken is segít, mindezt úgy, hogy ők is segítsék a magyar közösség felemelkedését? Jó kérdés.
Tudok arról, hogy "kedves" politikusaink is dolgoznak székelyföld-stratégiákon. Talán vannak kisebb eredmények is, amit úgy állítanak be, mint valami óriási előrelépést. Az apró eredményekkel meg lehet tölteni egy kampányfüzetet, így további négy évre be van biztosítva az állásuk. Ezért lenne célszerűbb civil emberekre hagyni a NAGY TERV megalkotását és a politikusok csak a végrehajtásban segítenének (ha szeretnének mandátumhoz jutni).
Hogy milyen területekre kellene kitérjen a terv?
Közös jövőkép, gazdaság, kultúra, demográfia? Környezetbarát és emberbarát élet? Ilyenkor ezer dolog jut eszembe és csak nagy erőfeszítések árán tudok kilépni a gondolatok fogságából.
Ha valaki tud gyógyszert az idealizmusom ellen, kérem, jelezze!
Miért is akarok másokat megmenteni, ha magamat sem tudom?
Meg lehet menteni valakit akarata ellenére?
Milyen jogon pofázok én nagy stratégiákról, amikor a közvetlen környezetemben sem tudtam elindítani semmit ez ügyben?
Rossz helyre születtem? Álomvilágban élek?
Bekattantam?
Egyedül vagyok? Vagy még nem értem meg arra, hogy találkozzak társakkal?
Vajon, nemes ez a cél? Vagy csak jól álcázott önzőség?
2012. május 21., hétfő
Megosztom
Megosztom ezt a linket, mert úgy gondolom, hogy szükséges a szemléletváltás ezen a területen is.
http://vimeopro.com/fogelmedia/kozlemeny
http://vimeopro.com/fogelmedia/kozlemeny
2012. május 20., vasárnap
Statisztika
Gyakran olvasok olyan statisztikákat, amelyek szerint Hargita megye az egyik leggyengébben teljesítő megye az országban. Az átlagkereset tekintetében listahajtók vagyunk, viszont pl. a zöldségárak tekintetében elsők. Úgy néz ki, mintha nekünk lenne a legkevesebb pénzünk és erre rátenne egy lapáttal a tény, hogy itt a legdrágább az élet.
Első látásra úgy tűnhet, hogy velünk van a baj, életképtelenek vagyunk, nem tudunk megélni a saját zsírunkban. Ezt a román kormány gyakran a pofánkba is tolja és a régiósítási tervük során szívesen szabdalnák szét Székelyföldet. Hargita megyét pl. a moldvai román megyékkel tennék össze, hisz olyan jól találunk velük... Nem probléma, hogy sem földrajzilag, sem kulturálisan, sem történelmileg, sem mentalitásban nem tartozunk össze, a lényeg, hogy ne legyen olyan régió, ahol a magyar nyelvűek vannak többségben.
De térjünk csak vissza a rossz teljesítményünkre. Mi lehet az oka, hogy az ország legtisztább magyar megyéje a leggyengébb? Miért vagyunk mi rosszabbak, mint a román megyék?
Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a székely közösség a legrégebbi, egy helyben maradt közösség Erdély földjén. Egyetlen etnikai csoport sincs úgy odanőve a szülőföldjéhez, mint a székely. Az évszázadok során berendezkedett az itteni életre. Nem volt könnyű dolga, hisz hideg van és a termőföldek minősége sem kimagasló. Ennek ellenére mindig meg tudott itt élni, még akkor is amikor a férfiak többségét lefoglalta katonáskodás.
Hogy miért itt a legdrágább a zöldség? Mert az emberek jelentős hányada gazdálkodik és előállít magának mindent, amit csak lehet. Ez a fajta gazdagság persze egyáltalán nem jelenik meg a könyvelésben, de attól még létezik. Az átlagbérek alacsonyak, de a vidéki székelyek többsége az önellátásnak köszönhetően nem is szorul rá a nagy fizetésre. Igaz, nem tud BMW-t venni és luxusnyaralásokra járni, de nincs is kiszolgáltatva a rendszernek.
Valamilyen szinten még mindig működik a cserekereskedelem is, ami szintén rontja a statisztikát.
Továbbá azt is figyelme kell venni, hogy eléggé fekete a gazdaságunk. Ezt fel lehet fogni negatívumként is, de amíg a befizetett adónk sorsáról a román parlament dönt, addig miért is törekednénk hivatalossá tenni ügyleteinket?
Van egy másik statisztikai adat is, miszerint országos szinten Hargita megyében igényeltek a legtöbben zöldenergiás támogatást. Erre lehetne azt mondani, hogy a székelyek élelmesek és ki akarják használni a lehetőségeket, de más megyék miért nem? Az tény, hogy Hargita megyében voltak a legtöbben, akik elő tudtak venni legalább 6000 lejt (400.000 Ft), hogy pl. napkollektort szereltessenek. Először elő kellett venni a pénzt, hisz a támogatás csak utólagosan, pár hónappal a beruházás után érkezett. Ha annyira szegények vagyunk, honnan vettük elő azt az összeget? És egyáltalán miért mi fektetünk a legtöbben zöldenergiába?
A végső kérdés az, hogy miért is kéne elsők legyünk egy szakadék felé száguldó világban?
Első látásra úgy tűnhet, hogy velünk van a baj, életképtelenek vagyunk, nem tudunk megélni a saját zsírunkban. Ezt a román kormány gyakran a pofánkba is tolja és a régiósítási tervük során szívesen szabdalnák szét Székelyföldet. Hargita megyét pl. a moldvai román megyékkel tennék össze, hisz olyan jól találunk velük... Nem probléma, hogy sem földrajzilag, sem kulturálisan, sem történelmileg, sem mentalitásban nem tartozunk össze, a lényeg, hogy ne legyen olyan régió, ahol a magyar nyelvűek vannak többségben.
De térjünk csak vissza a rossz teljesítményünkre. Mi lehet az oka, hogy az ország legtisztább magyar megyéje a leggyengébb? Miért vagyunk mi rosszabbak, mint a román megyék?
Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a székely közösség a legrégebbi, egy helyben maradt közösség Erdély földjén. Egyetlen etnikai csoport sincs úgy odanőve a szülőföldjéhez, mint a székely. Az évszázadok során berendezkedett az itteni életre. Nem volt könnyű dolga, hisz hideg van és a termőföldek minősége sem kimagasló. Ennek ellenére mindig meg tudott itt élni, még akkor is amikor a férfiak többségét lefoglalta katonáskodás.
Hogy miért itt a legdrágább a zöldség? Mert az emberek jelentős hányada gazdálkodik és előállít magának mindent, amit csak lehet. Ez a fajta gazdagság persze egyáltalán nem jelenik meg a könyvelésben, de attól még létezik. Az átlagbérek alacsonyak, de a vidéki székelyek többsége az önellátásnak köszönhetően nem is szorul rá a nagy fizetésre. Igaz, nem tud BMW-t venni és luxusnyaralásokra járni, de nincs is kiszolgáltatva a rendszernek.
Valamilyen szinten még mindig működik a cserekereskedelem is, ami szintén rontja a statisztikát.
Továbbá azt is figyelme kell venni, hogy eléggé fekete a gazdaságunk. Ezt fel lehet fogni negatívumként is, de amíg a befizetett adónk sorsáról a román parlament dönt, addig miért is törekednénk hivatalossá tenni ügyleteinket?
Van egy másik statisztikai adat is, miszerint országos szinten Hargita megyében igényeltek a legtöbben zöldenergiás támogatást. Erre lehetne azt mondani, hogy a székelyek élelmesek és ki akarják használni a lehetőségeket, de más megyék miért nem? Az tény, hogy Hargita megyében voltak a legtöbben, akik elő tudtak venni legalább 6000 lejt (400.000 Ft), hogy pl. napkollektort szereltessenek. Először elő kellett venni a pénzt, hisz a támogatás csak utólagosan, pár hónappal a beruházás után érkezett. Ha annyira szegények vagyunk, honnan vettük elő azt az összeget? És egyáltalán miért mi fektetünk a legtöbben zöldenergiába?
A végső kérdés az, hogy miért is kéne elsők legyünk egy szakadék felé száguldó világban?
Becsület
Tavasszal több román teherautó jön mifelénk pityókáért. A piac által megszabott ár nagyon alacsony, hisz székely részről elég nagy a kínálat és a melegek miatt sűrgősen kellene szabadulni az árútól, román részről pedig alacsonyabb a kereslet, aminek szintén több oka van. Egyrészt rengeteg krumpli érkezik külföldről, másrészt a székelyek többsége kicsiben gazdálkodik, összefogásra csak nagy veszély esetén hajlamos, így a románoknak nincs könnyű dolga, ha össze akarnak gyűjteni egy rakomány pityókát.
A felvásárlók nagyon ki vannak tanulva és egyre kifinomultabb módszerekkel verik át a gazdákat a nagyobb nyereség érdekében. Persze a székely gazdák között is akadnak olyanok, akik átverik a felvásárlókat és utólag még hencegnek is vele. Az egyik pl. egy társaságban azzal dicsekedett, hogy a krumplis zsákok közepét apró krumplival rakta meg és így verte át az oláh vásárlót. Szerencsére valaki rögtön rá is szólt: hogy az ilyennel nem dicsekedni kellene, hanem szégyenkezni.
Vannak nagyobb termelőink is, akik az agyonműtrágyázott, agyonmérgezett termékeiket adják el lelkiismeret-furdalás nélkül. Megenni nem jó, de eladni igen... Ez a felfogás szerintem akkor sem elfogadható, ha az egész világon ez a trend. Azt kellene másokkal megetetni, amit mi is szívesen megeszünk.
Attól, hogy én magasból teszek az összetákolt román "nemzetállam" intézményére és a barnabőrű, tökmagot köpködő románokat nem tartom követendő példának, tudom, hogy ha egy román falucskában döglődnék étlen-szomjan, akkor akadna egy románul beszélő, "irgalmas szamaritánus", aki segítene rajtam.
A pityókafelvásárló román is ember, ezért jónak tartom, ha a székely ember normálisan elbeszélget vele, vásár után megkínálja egy pohár vízzel, sörrel, kávéval. Ettől még átverhet, ha nem vagyok résen, de ez már az ő problémája, hisz mindenkinek megfizetnek érdemei szerint.
Én azt szeretném, ha a jó hírünket vinnék haza és egy román családi ünnepen elbeszélnék a rokonaikkal, hogy azért ezek a székelyek jó emberek. Vendégszeretők, dolgosak, becsületesek. Igaz, hogy irredenták és veszélyeztetik Románia területi egységét, de ettől eltekintve jó emberek.
A felvásárlók nagyon ki vannak tanulva és egyre kifinomultabb módszerekkel verik át a gazdákat a nagyobb nyereség érdekében. Persze a székely gazdák között is akadnak olyanok, akik átverik a felvásárlókat és utólag még hencegnek is vele. Az egyik pl. egy társaságban azzal dicsekedett, hogy a krumplis zsákok közepét apró krumplival rakta meg és így verte át az oláh vásárlót. Szerencsére valaki rögtön rá is szólt: hogy az ilyennel nem dicsekedni kellene, hanem szégyenkezni.
Vannak nagyobb termelőink is, akik az agyonműtrágyázott, agyonmérgezett termékeiket adják el lelkiismeret-furdalás nélkül. Megenni nem jó, de eladni igen... Ez a felfogás szerintem akkor sem elfogadható, ha az egész világon ez a trend. Azt kellene másokkal megetetni, amit mi is szívesen megeszünk.
Attól, hogy én magasból teszek az összetákolt román "nemzetállam" intézményére és a barnabőrű, tökmagot köpködő románokat nem tartom követendő példának, tudom, hogy ha egy román falucskában döglődnék étlen-szomjan, akkor akadna egy románul beszélő, "irgalmas szamaritánus", aki segítene rajtam.
A pityókafelvásárló román is ember, ezért jónak tartom, ha a székely ember normálisan elbeszélget vele, vásár után megkínálja egy pohár vízzel, sörrel, kávéval. Ettől még átverhet, ha nem vagyok résen, de ez már az ő problémája, hisz mindenkinek megfizetnek érdemei szerint.
Én azt szeretném, ha a jó hírünket vinnék haza és egy román családi ünnepen elbeszélnék a rokonaikkal, hogy azért ezek a székelyek jó emberek. Vendégszeretők, dolgosak, becsületesek. Igaz, hogy irredenták és veszélyeztetik Románia területi egységét, de ettől eltekintve jó emberek.
2012. május 3., csütörtök
Május 1.
A tölgyesi magyarság nagy része ide költözött.
Régi épületek.
Valamikor itt nagyon finom kenyér sült...
Gyümölcsös.
Virágok :)
Tágas kert az udvar mellett.
Még tágasabb kert a másik felől.
Valamikor itt állt a Lombos nevű tehénke.
A sok állat helyén, most két tyúk szomorkodik.
Ez volt a disznók nappalija.
Az erdő pereme.
A régi világ emlékei.
Istálló a hegyi kaszálló mellett.
Házikó a hegyen.
Kilátás.
Virág.
Egy másik virág.
Nem túl friss lepény.
Szép.
Forrás és itató.
Omladozó trón
2012. április 1., vasárnap
Az élet törvényei 1.
Ki mint vet, úgy arat.
Ezt a törvényt számtalan bölcs tanító kinyilatkoztatta már, de népmeséinkben is találhatunk rá utalást: jó tett helyében jót várj.
Ebben a törvényben benne van a szabadság és az előre elrendeltség (determináció) elve is. Szabad nekem jót vagy rosszat cselekednem, de tetteim következményével muszáj találkoznom. A tett és a következménye, az ok és az okozat össze vannak kapcsolva egy elszakíthatatlan lánccal. Ha valamit megteszek, magam felé rántom annak következményét is és ez előbb vagy utóbb eltalál engem. Van, amikor a következmény azonnali (pl. idegességemben elkezdem püfölni a kőfalat kézzel - ezt nevezhetjük instant karmának :)) és van, amikor csak évek múlva ér el hozzám. Utóbbi esetben úgy tűnhet, hogy a körülmények ártatlan áldozata vagyok és az élet igazságtalan velem, pedig csak épp most arattam le régebbi tetteim gyümölcsét.
Ebben a törvényben benne van a szabadság és az előre elrendeltség (determináció) elve is. Szabad nekem jót vagy rosszat cselekednem, de tetteim következményével muszáj találkoznom. A tett és a következménye, az ok és az okozat össze vannak kapcsolva egy elszakíthatatlan lánccal. Ha valamit megteszek, magam felé rántom annak következményét is és ez előbb vagy utóbb eltalál engem. Van, amikor a következmény azonnali (pl. idegességemben elkezdem püfölni a kőfalat kézzel - ezt nevezhetjük instant karmának :)) és van, amikor csak évek múlva ér el hozzám. Utóbbi esetben úgy tűnhet, hogy a körülmények ártatlan áldozata vagyok és az élet igazságtalan velem, pedig csak épp most arattam le régebbi tetteim gyümölcsét.
2012. március 25., vasárnap
Múltidézés
Ma, a szép, napos idő hatására eszembe jutottak gyerekkorom csodás nyarai. Akkor nem minden pillanatot éltem meg csodásnak, de visszagondolva nagyon jó gyerek- és serdülőkorom volt.
Emlékszem, hogy ötödikes koromban édesapám meglepett egy szép kis kaszával és megtanított vele bánni. Szerettem is kaszálni, mert gyakran megdicsért: ej, hogy vág az a kicsi kasza...
Persze a kaszáláshoz korán kellett kelni, általában hajnali 5 órakor, mert a kasza harmatos fűben működött a legjobban. Kicsit fájdalmas volt a nyári szünetben is korán kelni, de csak addig volt baj, amíg elindultunk. A koránkelés fájdalmai serdülő koromban váltak igazán durvává, mert gyakran feküdtem le hajnali négy óra után (buliból, részegen érkezve), és alig hunytam le a szemem, már kellett is indulni kaszálni. Ilyenkor apum nem mindig tudott felkölteni és elindult egyedül... Persze aztán csak utolértem, mert édesanyám felköltött.
Szerettem a kaszálás hangját. Nagyon megnyugtató volt. Talán meditatívnak is lehetne nevezni, hisz a kaszavágások közötti szünetre figyelve meg is világosodhattam volna :).
De nem, akkoriban nem érdekeltek az ilyesmik. Nem kerestem a boldogságot, mert még el sem veszítettem.
Amikor kisütött a Nap, a kasza egyre nehezebben vágott. Gyerekként hamar elfáradtam és gyakran leültem. Szerettem hallgatni, ahogy apum suhintja. De aztán mindig bedobott valami cselt. Pl: még vágjunk három-három rendet, aztán ejsze menjünk haza. Erre felcsillant a szemem és új erőre kaptam. Miután bevágtuk a hármat, apumnak új ötlete támadt: vágjunk még két-két rendet, hogy kevesebb maradjon a következő alkalomra. Jól van, gondoltam magamban, az csak jó, ha következőbe kevesebb lesz... Na, de a két rend után jött az igazi meglepetés: ezt a keveset már ne hagyjuk itt fiam :))).
Kaszálás közben nem sokat beszéltünk. Apum biztató énekeket dudorászott, hogy jobb kedvem legyen:
Aki legény jöjjön velem kaszálni,
Ne csak mindig a lányokkal cicázni.
Vágok olyan sűrű sűrű sűrű rendet a réten,
hogy kilenc kislány nem szedi fel a héten.
Aztán valahogy elvégeztük. Leültünk egy fa tövébe és falatoztunk egyet. Volt, hogy aludtunk is egy jót az árnyékban.
Akkoriban még nem volt teljesen feje tetejére állva a világ. Bár a legtöbb embernek volt még állami munkahelye, amellett volt ideje gazdálkodni is. Az élet ritmusát a természet szabályozta és nem kiégett, pénzéhes menedzserek.
Azóta valami elromlott. Az emberek összetévesztették a kényelmet a boldogsággal, a célt az eszközzel. Sietnek, de maguk sem tudják merre. Siettetik a növényeket és állatokat is a növekedésre, hogy gyorsabban elérjenek valahová.
Ha tehetnék, akkor a Föld forgását is felpörgetnék picit. Miért? Hogy hamarabb váljanak humusszá?
Emlékszem, hogy ötödikes koromban édesapám meglepett egy szép kis kaszával és megtanított vele bánni. Szerettem is kaszálni, mert gyakran megdicsért: ej, hogy vág az a kicsi kasza...
Persze a kaszáláshoz korán kellett kelni, általában hajnali 5 órakor, mert a kasza harmatos fűben működött a legjobban. Kicsit fájdalmas volt a nyári szünetben is korán kelni, de csak addig volt baj, amíg elindultunk. A koránkelés fájdalmai serdülő koromban váltak igazán durvává, mert gyakran feküdtem le hajnali négy óra után (buliból, részegen érkezve), és alig hunytam le a szemem, már kellett is indulni kaszálni. Ilyenkor apum nem mindig tudott felkölteni és elindult egyedül... Persze aztán csak utolértem, mert édesanyám felköltött.
Szerettem a kaszálás hangját. Nagyon megnyugtató volt. Talán meditatívnak is lehetne nevezni, hisz a kaszavágások közötti szünetre figyelve meg is világosodhattam volna :).
De nem, akkoriban nem érdekeltek az ilyesmik. Nem kerestem a boldogságot, mert még el sem veszítettem.
Amikor kisütött a Nap, a kasza egyre nehezebben vágott. Gyerekként hamar elfáradtam és gyakran leültem. Szerettem hallgatni, ahogy apum suhintja. De aztán mindig bedobott valami cselt. Pl: még vágjunk három-három rendet, aztán ejsze menjünk haza. Erre felcsillant a szemem és új erőre kaptam. Miután bevágtuk a hármat, apumnak új ötlete támadt: vágjunk még két-két rendet, hogy kevesebb maradjon a következő alkalomra. Jól van, gondoltam magamban, az csak jó, ha következőbe kevesebb lesz... Na, de a két rend után jött az igazi meglepetés: ezt a keveset már ne hagyjuk itt fiam :))).
Kaszálás közben nem sokat beszéltünk. Apum biztató énekeket dudorászott, hogy jobb kedvem legyen:
Aki legény jöjjön velem kaszálni,
Ne csak mindig a lányokkal cicázni.
Vágok olyan sűrű sűrű sűrű rendet a réten,
hogy kilenc kislány nem szedi fel a héten.
Aztán valahogy elvégeztük. Leültünk egy fa tövébe és falatoztunk egyet. Volt, hogy aludtunk is egy jót az árnyékban.
Akkoriban még nem volt teljesen feje tetejére állva a világ. Bár a legtöbb embernek volt még állami munkahelye, amellett volt ideje gazdálkodni is. Az élet ritmusát a természet szabályozta és nem kiégett, pénzéhes menedzserek.
Azóta valami elromlott. Az emberek összetévesztették a kényelmet a boldogsággal, a célt az eszközzel. Sietnek, de maguk sem tudják merre. Siettetik a növényeket és állatokat is a növekedésre, hogy gyorsabban elérjenek valahová.
Ha tehetnék, akkor a Föld forgását is felpörgetnék picit. Miért? Hogy hamarabb váljanak humusszá?
2012. március 22., csütörtök
2012. március 8., csütörtök
2012. február 26., vasárnap
Állampolgárság
A héten letettem az esküt és teljes értékű magyar állampolgárrá váltam. Ha a Magyar Királyságban született dédapám tudomására jutott a hír, akkor biztosan örül, ott fent, de akkor örülne ennél is jobban (és én is), ha úgy adták volna vissza, ahogyan valamikor elvették.
Hogy miért kellett nekem az állampolgárság? Nem tudom pontosan. Nem azért, hogy végre magyarnak érezhessem magam, hisz eddig is annak éreztem. Eddig is kiesett a könnyem, ha a magyar himnuszt énekeltem. Eddig is szerettem a magyar nyelvet, hisz az első szavaimat is ezen a nyelven gügyögtem ki. Gyerekkorom óta büszke vagyok a magyar történelem dicső mozzanataira és azóta érzem a közös magyar fájdalmat a történelmi veszteségeink miatt.
Akkor mégis miért kell nekem ez a papír? Kitelepedni nem akarok (kis)Magyarországra, mert nem én fogom otthagyni őseim földjét, idegeneknek. Nem tartok igényt anyagi támogatására sem, mert az én fajtám csak ott eszik, ahol dolgozott.
Mit akarok hát? Talán megviccelni az idetelepedett román rendőrt, amikor leigazoltat? Felmutatnám neki a magyar személyit és egy szót sem értenék a román dumájából? Talán megérdemelné, hisz rest volt megtanulni az őslakosok nyelvét....
Csak az őseimnek akartam elégtételt szerezni.
Mielőtt az eskü szövegét elmondtam volna, a fejemben egy hang kérdésekkel kezdett ostromolni: Akkor is vállalod, ha ebből hátrányod származhat? Akkor is ha a román titkosszolgálat még inkább rád száll? Akkor is ha tudod, hogy egyszer megszűnik a mesterségesen fenntartott, "EU-konform béke" és érvénybe lép a benes dekrétumok román megfelelője? Akkor is ha üldözni fognak és ellehetetlenítik a családod életét?
Ekkor eszembe jutott egy biblia idézet: "Boldogok vagytok, mikor gyűlölnek titeket az emberek és mikor szidalmaznak és üldöznek és mikor kirekesztenek és megrágalmaznak titeket és kivetik neveteket, mint gonoszat, és hazudozva minden rosszat fognak rátok énmiattam. Örüljetek azon a napon és vigadjatok, mert nagy a ti jutalmatok a mennyben. (...) És ne féljetek azoktól, akik megölik a testet és azután semmi egyebet nem tudnak tenni. Vigyázzatok, ne nyugtalankodjatok. Mert türelmetekben fogjátok megnyerni lelketeket. És aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül"
Ezután csak annyit mondtam: IGEN, akkor is.
És a hangok elhallgattak.
Hogy miért kellett nekem az állampolgárság? Nem tudom pontosan. Nem azért, hogy végre magyarnak érezhessem magam, hisz eddig is annak éreztem. Eddig is kiesett a könnyem, ha a magyar himnuszt énekeltem. Eddig is szerettem a magyar nyelvet, hisz az első szavaimat is ezen a nyelven gügyögtem ki. Gyerekkorom óta büszke vagyok a magyar történelem dicső mozzanataira és azóta érzem a közös magyar fájdalmat a történelmi veszteségeink miatt.
Akkor mégis miért kell nekem ez a papír? Kitelepedni nem akarok (kis)Magyarországra, mert nem én fogom otthagyni őseim földjét, idegeneknek. Nem tartok igényt anyagi támogatására sem, mert az én fajtám csak ott eszik, ahol dolgozott.
Mit akarok hát? Talán megviccelni az idetelepedett román rendőrt, amikor leigazoltat? Felmutatnám neki a magyar személyit és egy szót sem értenék a román dumájából? Talán megérdemelné, hisz rest volt megtanulni az őslakosok nyelvét....
Csak az őseimnek akartam elégtételt szerezni.
Mielőtt az eskü szövegét elmondtam volna, a fejemben egy hang kérdésekkel kezdett ostromolni: Akkor is vállalod, ha ebből hátrányod származhat? Akkor is ha a román titkosszolgálat még inkább rád száll? Akkor is ha tudod, hogy egyszer megszűnik a mesterségesen fenntartott, "EU-konform béke" és érvénybe lép a benes dekrétumok román megfelelője? Akkor is ha üldözni fognak és ellehetetlenítik a családod életét?
Ekkor eszembe jutott egy biblia idézet: "Boldogok vagytok, mikor gyűlölnek titeket az emberek és mikor szidalmaznak és üldöznek és mikor kirekesztenek és megrágalmaznak titeket és kivetik neveteket, mint gonoszat, és hazudozva minden rosszat fognak rátok énmiattam. Örüljetek azon a napon és vigadjatok, mert nagy a ti jutalmatok a mennyben. (...) És ne féljetek azoktól, akik megölik a testet és azután semmi egyebet nem tudnak tenni. Vigyázzatok, ne nyugtalankodjatok. Mert türelmetekben fogjátok megnyerni lelketeket. És aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül"
Ezután csak annyit mondtam: IGEN, akkor is.
És a hangok elhallgattak.
2012. január 20., péntek
2012. január 4., szerda
Múlt
A múlt szóban csak egy betűt kell kicserélnünk és máris világossá válik, hogy mit is "gondol" nyelvünk erről a szóról (már beszéltünk róla, hogy a magyar szavak vázát a mássalhangzók adják, a magánhangzók csak árnyalnak a jelentésen).
Múlt - mál-t, ami szétmállott
Mulandóság - mál-andóság, ami idővel szét fog mállani.
Mulat - valamikor a halotti torokban mulattak az emberek, azaz segítettek a halott testének szétmállásában (pl. elégették), így az illető elmúlt. Természetesen boldogan mulattak, hisz kedves ismerősük jobb létre szenderült. Ezért kapcsolódik manapság a mulatás szóhoz a buli, szórakozás.
Néhány málló szó:
Mál, mállik, málna, ami szétmállana ha kicsit összenyomnánk, málé, ami szétfolyik az ujjaink között, de ide kapcsolható a máj szó is, hisz állaga miatt szinte szétmegy a kezünkben. Nem feledkezhetünk meg a malom szóról sem, ami szétmállasztja a gabonát, de jöhet a molnár is, aki besegít ebben a tevékenységben.
Az angol nyelvben is sok szó létezik, melyek hangzásban és jelentésben is kapcsolhatók ehhez a logikához: mill - malom, mall - fakalapács, sulyok, mallet - kalapács, melyek segítségével sikeresen szét lehet mállasztani dolgokat, és további szavak, melyek bomlasztó, romboló jelentéssel bírnak.
A magyar nyelvben a mál gyök egy kis módosulással (m>v) vál (málik - válik, szétválik).
Ami elmúlt (elmállt), nem veszett el, csak átalakult. Olyannyira átalakult, hogy hiába próbáljuk gondolatban újra összerakni és életet lehelni belé. Darabjai itt vannak bennünk és körülöttünk, de a régi forma már halott. Elmúlt, szétmállott.
Ez a pillanat most mállik pontosan, engedem hadd menjen.
Múlt - mál-t, ami szétmállott
Mulandóság - mál-andóság, ami idővel szét fog mállani.
Mulat - valamikor a halotti torokban mulattak az emberek, azaz segítettek a halott testének szétmállásában (pl. elégették), így az illető elmúlt. Természetesen boldogan mulattak, hisz kedves ismerősük jobb létre szenderült. Ezért kapcsolódik manapság a mulatás szóhoz a buli, szórakozás.
Néhány málló szó:
Mál, mállik, málna, ami szétmállana ha kicsit összenyomnánk, málé, ami szétfolyik az ujjaink között, de ide kapcsolható a máj szó is, hisz állaga miatt szinte szétmegy a kezünkben. Nem feledkezhetünk meg a malom szóról sem, ami szétmállasztja a gabonát, de jöhet a molnár is, aki besegít ebben a tevékenységben.
Az angol nyelvben is sok szó létezik, melyek hangzásban és jelentésben is kapcsolhatók ehhez a logikához: mill - malom, mall - fakalapács, sulyok, mallet - kalapács, melyek segítségével sikeresen szét lehet mállasztani dolgokat, és további szavak, melyek bomlasztó, romboló jelentéssel bírnak.
A magyar nyelvben a mál gyök egy kis módosulással (m>v) vál (málik - válik, szétválik).
Ami elmúlt (elmállt), nem veszett el, csak átalakult. Olyannyira átalakult, hogy hiába próbáljuk gondolatban újra összerakni és életet lehelni belé. Darabjai itt vannak bennünk és körülöttünk, de a régi forma már halott. Elmúlt, szétmállott.
Ez a pillanat most mállik pontosan, engedem hadd menjen.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)