2010. december 28., kedd

Köszönöm a zenét

Van úgy, hogy az ember össze van zavarodva és tele van olyan kérdésekkel, amit még ő maga sem tud megfogalmazni. Ilyenkor a legjobb, ha alszunk rá egyet.
Én aludtam egyet és választ kaptam a kérdéseimre.
Az álom:
Angol órán vagyok és megérkezik a tanár. Nem értem mit keresek én egy osztályteremben, tini gyerekek között. A tanár kiadja a feladatot: írjunk esszét egy zeneszámról, amit a padunkban található fülhallgató segítségével hallgathatunk meg. Kiveszem a fülhallgatót és belehallgatok. Felismerem a számot: Abba - Thank you for the music. Hallgatom a számot és írom a szövegét, hogy majd tudjam kidolgozni. Közben rengeteg ötletem születik az esszével kapcsolatosan, csak jönnek a gondolatok, érzések. Nem győzöm írni. Angolul írok, de magyar szavak jelennek meg a papíron. Visszanézve undorodom a kézírástól, mert nagyon csúnya és torz, mintha nem is az enyém lenne.
A padtársam egy fiatal lány, akit csak futólag ismerek. Másolja az én munkámat. Engem elgondolkodtat: hogy létezik, hogy belőle semmilyen gondolatot nem hoz ki ez a szám?

Az ateisták most azt mondanák, hogy az emberi agy nagyon összetett szerv és megalkotott egy álmot a tudatalatti ismereteim alapján, hogy feloldja a problémáimat.
Szerintem is összetett szerv, de ezt az álmot nem ő alkotta. Ő csak felfogott egy üzenetet (ami ki tudja honnan jött) és számomra érhető filmet készített belőle.

Köszönöm a zenét.

2010. december 5., vasárnap

Fenyők

A szeretet ünnepe ragyogó alkalom arra, hogy az emberek fenyőfákat vagdossanak halomra. A kereskedőknek ez jó, hisz pénzt kereshetnek, az egyszerű embereknek is jó, mert (csak) ettől lesz karácsonyi hangulat a családjukban. Ünnepek után az ember kidobja a fát az ablakon, a kereskedő is valamilyen módon megszabadul a nyakán maradt árútól.
És az élet megy tovább.
Szegény székely testvéreim sem látták még be, hogy a fenyő többet ér az aranynál.
Szeretnének gyorsan meggazdagodni, lehetőleg kevés munkával, ezért elcserélik az igazi értéket hamis csillogásra.
Természetesen kapható már elő fenyőfa is, ami több évig is szolgálhatna karácsonyfaként aztán élhetne tovább a szabadban, de ez a lehetőség nem annyira izgi. Inkább le kell vágni a fát. Hát végülis a természet van értünk, nem? Mi pedig a teremtés koronái vagyunk, akik élünk és uralkodunk mindörökkön örökké a természet fölött. Vagy nem is örökké?

"Csak annyit kérek tőled, ha érted,
Hogy ne vágj ki minden fát,
Legalább néha-néha lazíts egy félórát.

Hogy magad alatt vágod, egyszer majd belátod,
Én már nem nézem.
Azt, hogy hallgass énrám ott fenn, a magas létrán,
Én már nem kérem."


Ajándékozás

Egy kicsit különcnek érzem magam, mert az ünnepek alkalmával mindig felfordul a gyomrom az ajándékozástól(főleg a modern formájától). Ilyenkor (állítólag) tele vannak a bevásárlóközpontok, agyontapossák egymást az emberek, talán még hitelt is felvesznek, hogy a kívánt javakat meg tudják szerezni. A kereskedők is nagyon örülnek az ünnepeknek, hisz ilyenkor még több birkát csalogathatnak be üzleteikbe és el is tudják adni nekik a sok kacatot.
Úgy a gyerekek, mint a felnőtt gyerekek tele vannak elvárásokkal. Megszokhatták, hogy minden évben kapnak valami értékeset, szépet, finomat, hasznosat. Aki ajándékot ad, az titokban vár is valamit érte, még akkor is ha nem ismeri be (önmagának sem).
Persze, a tavalyi ajándéknál valamivel többet, jobbat kell adni, hisz az elkényeztetett kölykök már nem érik be egy finom csokival. Hogy is érhetnék be? Minden földi jóval el vannak halmozva és a kisujjukat sem kellett mozdítsák semmiért. Csak ülnek a számítógép előtt, idióta közösségi portálokon ütik agyon az időt és néznek ki hülyén a fejükből, ha csak egy bugyit hozott a mikulás.

Valamikor az ajándékozás az egyén túláradó szeretetét jelképezte. Manapság, az önmagukból kifordult emberek ezzel próbálják bizonyítani, hogy van még bennük érzés. Régen az ajándékozás következmény volt, ma inkább cél.

Lehet, csak én vagyok ennyire sivár lelkileg, de én nem akarok ismerősökkel, rokonokkal, barátokkal ajándékot cserélni. Ettől eltekinte szívesen elbeszélgetnék velük egy pohár bor mellett viccelődve, mosolyogva, álarcok nélkül. Egy ünnepi, meghitt vacsora a családdal, karacsonyi énekek éneklése... Igen, az ajándék... Egyetértés, béke? Igen, az is ajándék.
Ha az ember mégis valódi ajándékozásra vágyik, akkor ezt megteheti titokban is, ahogy ezt Miklós püspök tette. Véleményem szerint csak akkor ajándék az ajándék, ha olyan személynek adjuk, aki nem tudja viszonozni, aki nem is sejtette, hogy kapni fog bármit is, és azt se tudja, hogy ki volt az ő jótevője. Ja, és a legjobb, ha mi is elfelejtjük ezen jótettünket és nem veregetjük a saját vállunkat egohízlalás céljából.