Én, a zenész

Egy elég vicces helyzetben találtam magam tegnap, ugyanis valaki elhívott zenélni. Ennek a dolognak én hintettem el a magjait pár hónapja, amikor szóltam az illetőnek, hogy vásároltam egy brácsát és majd idővel elmennék vele népzenét játszani.
Nem gondoltam, hogy eljön ez az idő és azt főleg nem, hogy nem lesz olyan zenei tudásom, amit mások elé vihetnék. Az idő eljött és én nem voltam eléggé felkészült, ezért próbáltam kötni a kereket, hogy nem megyek. Aztán ő igérte, hogy szerez nekem egy egyszerűbb hangszert és akkor beadtam a derekam. Az illető hangszer a gardon.
Életemben először érintettem ezt a hangszer és pár perc múlva már ütögetnem kellett. Szerencsére a ritmusérzékemmel nincsen baj és elég jól kijöttem a dologból, sőt olyan ritmusképleteket is használtam, amiket csak profik szoktak.
Ki gondolta volna, hogy az első, nyilvános zenélésemen olyan hangszerrel játszom majd, amit addig nem is érintettem? (tanulgatom a zongorát, hegedűt, brácsát, de a tudásomat még nem merném megmutatni senkinek :) , és igen, tudom, hogy csak egy hangszerre kellene összpontosítani).


És itt 2 példa a hangszer használatára:

Rendszer

Egyes ismerőseim azzal vádolnak, hogy túlságosan ellenzem azt a rendszert, amiben élünk és helyette inkább anarchiára vágyom. Az természetes, hogy nem tartom jónak a mai, emberiséget szándékosan butító és végletekig kihasználó társadalmi, gazdasági és politikai uralmat.
Nem értékelem a lelketlen szónokokat sem, akik száraz elméjükből fakadó, kusza gondolataikat úgy tálalják, mint végső igazságot. Fáraszt, ha egy politikus mások elfogadására buzdít, de közben annyira átlátszó szegény, hogy a falat is látom mögötte. De ugyanígy értelmetlennek látom a buzgó forradalmár tevékenységét is, aki alkoholos mámorában tömegeknek ad jelszavakat és az erkölcsösség fontosságát hangsúlyozza, miközben ő köszönő viszonyban sincs az erkölccsel.
Az egyénekben is lehet hiba, mert szűretlenül beengedik a fejükbe a gondolatokat és magukévá teszik. Az természetes, hogy a tévé nem hazudik.
A kedves országunkról inkább ne is beszéljünk... Azt hangsúlyozzák, hogy az alkotmány szerint románia (szándékosan kisbetű) egységes nemzetállam (gondolom a román nemzetről van szó). Remek. Akkor én a kisujjamat sem fogom mozdítani érte. Felőlem csődbe mehet, darabokra szakadhat, egy könnyet sem fogok ejteni érte. Majd hátha belátják, hogy ilyen észjárással nem lehet országot építeni...
De tévedés ne essék. Én nem egy olyan világot szeretnék, ahol bárki leölheti és kirabolhatja a másikat. Tudom, hogy ilyen soha sem lesz, de én arra vágyom, hogy a törvény ne kívülről jöjjön, hanem az egyének lelkéből. Az államokat ne erőszakkal hozzák létre, hanem a közös gondolkodással, világnézettel rendelkező emberek saját elhatározásukból társuljanak össze. A vezetők a közösségekből kerüljenek ki alázatos munkájuk és rátermettségük alapján.
Sajnos nem az ideák világában élünk, így egy ilyen világ megvalósulásának esélye kb. nulla. És a jó öreg Weöres Sándor bácsi is figyelmeztetett engem, hogy nem jól gondolkodok ezzel kapcsolatban:

"Irmagját se tűrd magadban semmiféle társadalomjavító szándéknak. Mert minden elvont közösség ködkép; és aki a ködben rohangál, előbb-utóbb elevent tipor.

Tiszteld, ápold szűkebb és tágabb otthonodat: a családot, nemzetet, emberiséget. De egyiket se téveszd össze azokkal, kik e fogalmakra
hivatkozva ártalmasat követelnek.

(...)

Népedet és az emberiséget csak azáltal javíthatod, ha önmagadat javítod.

Az igazság sosem az emberiséget, mindig csak az egy-embert válthatja meg." (A közösség-javításról)

EMI tábor

Idén ismét résztvevője voltam az erdélyi EMI tábornak és vegyes érzésekkel tele érkeztem haza. Egyrészt van bennem remény, hogy végre elindul egy folyamat, aminek következtében a magyar anyanyelvű emberek öntudatra ébrednek és egymásra találnak. De még él bennem a kétely is, hogy ez nem fog elég gyorsan megtörténni.
A táborlakók egy kis százaléka rendszeresen eljárt előadásokra, kézműves foglalkozásokra és egyéb szemfelnyitó rendezvényekre. Külön öröm, hogy voltak felvidékiek is, de üröm az örömben, hogy egy előadás után vitába keveredtek egymással.
Mint említettem az emberek elég kis százaléka járt az előadásokra, nem vagyok meggyőződve, hogy elértük a kritikus tömeget, ami pár éven belül egy igényes, nemzeti tábor kialakulásához vezetne. Már csak azért sem, mert az érdeklődők vélemenye sem teljesen egységes és sajnos meg van bennünk a bizalmatlanság is a nemzettársaink iránt :(.
Az előadósátrak látogatóin kívül jelen volt egy nagyszámú, látszólag semleges réteg is. Ezek között ott volt a sok Kárpátia rajongó, fejjel a falnak szaladó, cigiző, részegen bazdmegoló, polóval magyarkodó, mindenkit utáló egyén is. Sajnos ez a réteg ki fog halni, mert szaporodást nem tekinti egy nemzetmentő eszköznek. Persze én tudom, hogy a nagymagyaroszágos poló is segít valamit, hisz aki látja, az elképzeli a régi országhatárokat és a gondolatnak teremtő ereje van.
A következő réteg a fiatal, erkölcsi láncoktól szabad, agymosott, semmi iránt nem érdeklődő egyének halmaza. Nem teljesen az ő hibájuk, hogy ilyenek és talán ha érettebbek lesznek, változnak valamit.
Van egy olyan réteg is, ami a nemzeti egység ellen pofázik. Ezek még mindig a magyarországi testvéreket hibáztatják a gyászos népszavazás miatt és verik a mellüket a székelységükkel.
Nem látják be, hogy bár székelyek vagyunk és nyakasak, attól még egy nyelvet beszelünk és testvérek vagyunk. Nem mondta senki, hogy nem lehetünk kicsit másak, sőt az anyaországiak kifejezetten szeretik a székelységre jellemző, már-már vicces vonásokat. Minél apróbb részekre osztjuk egymást annál könnyebb lesz elérni valamit a "barátságos" Kárpát-medencében elő népek közelségében, igaz? Jöhetne végre egy újabb vérszerződés...

Mindeképpen örülök, hogy van egy ilyen tábor Székelyföldön és foglalkozik a magyarság és székelység nagy sorskérdéseivel. Például a 2011-es népszámlálás kérdésével, mikor is kiderülhet, hogy az erdélyi magyarság létszáma ismét óriásit csökkent a legutóbbi népszámlálás óta. Sajnos addig nem tudom érdemben szaporítani a magyarajkú emberek számát... és talán később sem, ha nincs egy megfelelő társam. A gyereknemzéshez is két ember kell.

A, mint alap

Nagyon meglepő volt szembesülnöm a ténnyel, hogy sok nyelvből hiányzik az "a" hang. Vajon hogyan tudják kifejezni a hangulatukat, ha nélkülözniük kell a legmélyebb magánhangzót? (a hangok teljes halmaza nélkül, csak hiányosan lehet hangulatot kifejezni.)
Legmélyebb, mert ez az alap. (alap, alagút, alagsor, alja, alul, alvó, alom, avar, alatt, aljas - mind valami lenti, mély dolog)
Ha a románok ki kell ejtsék a nevemet, akkor mindig "o" vagy "á" hangot használnak az "a" helyett. Vajon miért? Biológiailag ugyanolyan adottságokkal rendelkeznek mint én, mégis képtelenek kiejteni? Jaj, ez szörnyű lehet. Hála a fennvalónak, hogy rendelkezésemre áll az "a" hang és ki tudom mondani a jajszót :).

Egyedül

Gyerek koromban sokat voltam magamra hagyva és talán ennek köszönhető, hogy most is jól kijövök magammal. Napokon át tudnék egyedül lenni és egy percig sem unatkoznék.
A társadalmi életem szempontjából ez természetesen hátrány, mert elhanyagolom a barátaimat, nem hallom meg a híreket, teljesen el vagyok szigetelődve.
Annak örülök, hogy el tudom szórakoztatni magam, de az cseppet sem tetszik, hogy nem mozdulok a barátok felé egyetlen lépést sem.
Nem tudom mi lehet a tunyaságom oka, hisz jól érzem magam közöttük. Talán attól tartok, hogy én nem vagyok elég érdekes és szórakoztató számukra.
Pedig, ha tudnák mi minden jár a fejemben... De lehet, hogy ők egész más dolgok után érdeklődnek. Vagy mégsem? Ha így folytatjuk, soha nem derül ki.