Köszönöm a zenét

Van úgy, hogy az ember össze van zavarodva és tele van olyan kérdésekkel, amit még ő maga sem tud megfogalmazni. Ilyenkor a legjobb, ha alszunk rá egyet.
Én aludtam egyet és választ kaptam a kérdéseimre.
Az álom:
Angol órán vagyok és megérkezik a tanár. Nem értem mit keresek én egy osztályteremben, tini gyerekek között. A tanár kiadja a feladatot: írjunk esszét egy zeneszámról, amit a padunkban található fülhallgató segítségével hallgathatunk meg. Kiveszem a fülhallgatót és belehallgatok. Felismerem a számot: Abba - Thank you for the music. Hallgatom a számot és írom a szövegét, hogy majd tudjam kidolgozni. Közben rengeteg ötletem születik az esszével kapcsolatosan, csak jönnek a gondolatok, érzések. Nem győzöm írni. Angolul írok, de magyar szavak jelennek meg a papíron. Visszanézve undorodom a kézírástól, mert nagyon csúnya és torz, mintha nem is az enyém lenne.
A padtársam egy fiatal lány, akit csak futólag ismerek. Másolja az én munkámat. Engem elgondolkodtat: hogy létezik, hogy belőle semmilyen gondolatot nem hoz ki ez a szám?

Az ateisták most azt mondanák, hogy az emberi agy nagyon összetett szerv és megalkotott egy álmot a tudatalatti ismereteim alapján, hogy feloldja a problémáimat.
Szerintem is összetett szerv, de ezt az álmot nem ő alkotta. Ő csak felfogott egy üzenetet (ami ki tudja honnan jött) és számomra érhető filmet készített belőle.

Köszönöm a zenét.

Fenyők

A szeretet ünnepe ragyogó alkalom arra, hogy az emberek fenyőfákat vagdossanak halomra. A kereskedőknek ez jó, hisz pénzt kereshetnek, az egyszerű embereknek is jó, mert (csak) ettől lesz karácsonyi hangulat a családjukban. Ünnepek után az ember kidobja a fát az ablakon, a kereskedő is valamilyen módon megszabadul a nyakán maradt árútól.
És az élet megy tovább.
Szegény székely testvéreim sem látták még be, hogy a fenyő többet ér az aranynál.
Szeretnének gyorsan meggazdagodni, lehetőleg kevés munkával, ezért elcserélik az igazi értéket hamis csillogásra.
Természetesen kapható már elő fenyőfa is, ami több évig is szolgálhatna karácsonyfaként aztán élhetne tovább a szabadban, de ez a lehetőség nem annyira izgi. Inkább le kell vágni a fát. Hát végülis a természet van értünk, nem? Mi pedig a teremtés koronái vagyunk, akik élünk és uralkodunk mindörökkön örökké a természet fölött. Vagy nem is örökké?

"Csak annyit kérek tőled, ha érted,
Hogy ne vágj ki minden fát,
Legalább néha-néha lazíts egy félórát.

Hogy magad alatt vágod, egyszer majd belátod,
Én már nem nézem.
Azt, hogy hallgass énrám ott fenn, a magas létrán,
Én már nem kérem."

Ajándékozás

Egy kicsit különcnek érzem magam, mert az ünnepek alkalmával mindig felfordul a gyomrom az ajándékozástól(főleg a modern formájától). Ilyenkor (állítólag) tele vannak a bevásárlóközpontok, agyontapossák egymást az emberek, talán még hitelt is felvesznek, hogy a kívánt javakat meg tudják szerezni. A kereskedők is nagyon örülnek az ünnepeknek, hisz ilyenkor még több birkát csalogathatnak be üzleteikbe és el is tudják adni nekik a sok kacatot.
Úgy a gyerekek, mint a felnőtt gyerekek tele vannak elvárásokkal. Megszokhatták, hogy minden évben kapnak valami értékeset, szépet, finomat, hasznosat. Aki ajándékot ad, az titokban vár is valamit érte, még akkor is ha nem ismeri be (önmagának sem).
Persze, a tavalyi ajándéknál valamivel többet, jobbat kell adni, hisz az elkényeztetett kölykök már nem érik be egy finom csokival. Hogy is érhetnék be? Minden földi jóval el vannak halmozva és a kisujjukat sem kellett mozdítsák semmiért. Csak ülnek a számítógép előtt, idióta közösségi portálokon ütik agyon az időt és néznek ki hülyén a fejükből, ha csak egy bugyit hozott a mikulás.

Valamikor az ajándékozás az egyén túláradó szeretetét jelképezte. Manapság, az önmagukból kifordult emberek ezzel próbálják bizonyítani, hogy van még bennük érzés. Régen az ajándékozás következmény volt, ma inkább cél.

Lehet, csak én vagyok ennyire sivár lelkileg, de én nem akarok ismerősökkel, rokonokkal, barátokkal ajándékot cserélni. Ettől eltekinte szívesen elbeszélgetnék velük egy pohár bor mellett viccelődve, mosolyogva, álarcok nélkül. Egy ünnepi, meghitt vacsora a családdal, karacsonyi énekek éneklése... Igen, az ajándék... Egyetértés, béke? Igen, az is ajándék.
Ha az ember mégis valódi ajándékozásra vágyik, akkor ezt megteheti titokban is, ahogy ezt Miklós püspök tette. Véleményem szerint csak akkor ajándék az ajándék, ha olyan személynek adjuk, aki nem tudja viszonozni, aki nem is sejtette, hogy kapni fog bármit is, és azt se tudja, hogy ki volt az ő jótevője. Ja, és a legjobb, ha mi is elfelejtjük ezen jótettünket és nem veregetjük a saját vállunkat egohízlalás céljából.

Éber álom

Pár éve, egy kocsmázás alkalmával vitába keveredtem egy szakképezett filozófussal. A vita tárgya egy kérdés volt, amit én szegeztem neki: honnan tudod, hogy most álmodunk-e vagy sem?

Én azzal érveltem, hogy álmunkban minden nagyon valóságos: a fájdalmat is lehet érezni, fáradtságot is, a díszlet is elég valósághű és az utánunk rohanó szörnyek is nagyon meggyőzőek, hisz menekülünk előlük.

Ő - mivel érvelni nem tudott -fejemhez akarta vágni a sörös korsót, hogy ébredjek fel :).
Tovább nem is vitáztam, mert láttam, hogy részeg szegény, de aztán nekem ugrott és megmarkolta az ingemet. Érdekes látvány, amikor egy 150 cm magas, filozófia könyvön izmosodott ego harcba száll és félelmet nem ismerve védi a várát egy 190 cm magas emberrel szemben.
Mosolyogtam a helyzeten, hisz életemben nem keveredtem verekedésbe. Vicces volt, hogy nem egy bicskás bunkó köt belém először, hanem egy részeg filozófus, aki kifogyott az érvekből.

Aztán végül nem lett verekedés a dologból, de nekem megfordult a fejemben, hogy ez az egész csak egy álom. Sajna azóta sem ébredtem fel belőle :)


Ej, ha rájönnék, hogy álmodok akkor bármit megtehetnék: repülhetnék, falakon átmehetnék, láthatatlanná válhatnék, új világot teremthetnék, stb (előfordult már máskor is álmomban, ha tudatossá vált az álom).

Végezetül ajánlok egy filmet, ami kifejezetten a tudatos álommal foglalkozik: Eredet (igen, te is megnézheted :)).

Színház

Melyik jobb? Nézni a darabot és okulni belőle vagy szerepet játszani és elveszni benne?

Agybaj elleni tanácsok (önmagamnak)

Tudom, hogy néha elkeseredsz és úgy érzed, hogy Téged senki sem szeret. Jól ismerem azt az űrt is, ami szívedben tátong és amit nagyon nehéz betömni világi dolgokkal. Számomra nem idegenek a téged körülvevő emberek sem, akik jól ismerik a gyenge pontjaidat és célzott döfésekkel egy perc alatt padlóra tesznek. Az én lelkemben is fel-fellobban a tisztító tűz és olykor én is elvonulok sebet nyalogatni.
De fölösleges harcolnod a pillanattal, ha már úgy is rád talált. Úgy nézzél szembe vele, mintha te hívtad volna be az életedbe és hagyd, hogy végezze a munkáját. Ha visszautasítod sértődött lesz és kísértetként visszajár hozzád.
És a körülményeket se hibáztasd soha. Ne gondolkodj azon, hogy mi lett volna ha másképp csinálod. Így csináltad és kész. Légy felnőtt, vállalj érte felelősséget.
És bocsáss meg nekik is, akik most ádáz ellenségnek látszanak. Észre kell venned, hogy ők is ugyanolyan betegségben szenvednek, mint Te. Ha mindig egymásra acsarogtok, csak egyre betegebbek lesztek. Öleld át Őket akkor is ha utálnak Téged. Nem tehetnek róla, hogy néha elszalad velük a ló, hisz Te is csak utólag veszed észre, hogy valakibe kardot döftél.
Segíts nekem szétszaggatni az öntudatlan sötétség hálóját. Cserébe tiéd lehet a Béke.

Pártoskodás

Ahogy a folyó elválasztja egymástól a partokat, úgy szaggat egy nemzetet pártokra a politika.
Meddig mélyülhet még a szakadék?

Én, a zenész

Egy elég vicces helyzetben találtam magam tegnap, ugyanis valaki elhívott zenélni. Ennek a dolognak én hintettem el a magjait pár hónapja, amikor szóltam az illetőnek, hogy vásároltam egy brácsát és majd idővel elmennék vele népzenét játszani.
Nem gondoltam, hogy eljön ez az idő és azt főleg nem, hogy nem lesz olyan zenei tudásom, amit mások elé vihetnék. Az idő eljött és én nem voltam eléggé felkészült, ezért próbáltam kötni a kereket, hogy nem megyek. Aztán ő igérte, hogy szerez nekem egy egyszerűbb hangszert és akkor beadtam a derekam. Az illető hangszer a gardon.
Életemben először érintettem ezt a hangszer és pár perc múlva már ütögetnem kellett. Szerencsére a ritmusérzékemmel nincsen baj és elég jól kijöttem a dologból, sőt olyan ritmusképleteket is használtam, amiket csak profik szoktak.
Ki gondolta volna, hogy az első, nyilvános zenélésemen olyan hangszerrel játszom majd, amit addig nem is érintettem? (tanulgatom a zongorát, hegedűt, brácsát, de a tudásomat még nem merném megmutatni senkinek :) , és igen, tudom, hogy csak egy hangszerre kellene összpontosítani).


És itt 2 példa a hangszer használatára:

Rendszer

Egyes ismerőseim azzal vádolnak, hogy túlságosan ellenzem azt a rendszert, amiben élünk és helyette inkább anarchiára vágyom. Az természetes, hogy nem tartom jónak a mai, emberiséget szándékosan butító és végletekig kihasználó társadalmi, gazdasági és politikai uralmat.
Nem értékelem a lelketlen szónokokat sem, akik száraz elméjükből fakadó, kusza gondolataikat úgy tálalják, mint végső igazságot. Fáraszt, ha egy politikus mások elfogadására buzdít, de közben annyira átlátszó szegény, hogy a falat is látom mögötte. De ugyanígy értelmetlennek látom a buzgó forradalmár tevékenységét is, aki alkoholos mámorában tömegeknek ad jelszavakat és az erkölcsösség fontosságát hangsúlyozza, miközben ő köszönő viszonyban sincs az erkölccsel.
Az egyénekben is lehet hiba, mert szűretlenül beengedik a fejükbe a gondolatokat és magukévá teszik. Az természetes, hogy a tévé nem hazudik.
A kedves országunkról inkább ne is beszéljünk... Azt hangsúlyozzák, hogy az alkotmány szerint románia (szándékosan kisbetű) egységes nemzetállam (gondolom a román nemzetről van szó). Remek. Akkor én a kisujjamat sem fogom mozdítani érte. Felőlem csődbe mehet, darabokra szakadhat, egy könnyet sem fogok ejteni érte. Majd hátha belátják, hogy ilyen észjárással nem lehet országot építeni...
De tévedés ne essék. Én nem egy olyan világot szeretnék, ahol bárki leölheti és kirabolhatja a másikat. Tudom, hogy ilyen soha sem lesz, de én arra vágyom, hogy a törvény ne kívülről jöjjön, hanem az egyének lelkéből. Az államokat ne erőszakkal hozzák létre, hanem a közös gondolkodással, világnézettel rendelkező emberek saját elhatározásukból társuljanak össze. A vezetők a közösségekből kerüljenek ki alázatos munkájuk és rátermettségük alapján.
Sajnos nem az ideák világában élünk, így egy ilyen világ megvalósulásának esélye kb. nulla. És a jó öreg Weöres Sándor bácsi is figyelmeztetett engem, hogy nem jól gondolkodok ezzel kapcsolatban:

"Irmagját se tűrd magadban semmiféle társadalomjavító szándéknak. Mert minden elvont közösség ködkép; és aki a ködben rohangál, előbb-utóbb elevent tipor.

Tiszteld, ápold szűkebb és tágabb otthonodat: a családot, nemzetet, emberiséget. De egyiket se téveszd össze azokkal, kik e fogalmakra
hivatkozva ártalmasat követelnek.

(...)

Népedet és az emberiséget csak azáltal javíthatod, ha önmagadat javítod.

Az igazság sosem az emberiséget, mindig csak az egy-embert válthatja meg." (A közösség-javításról)

EMI tábor

Idén ismét résztvevője voltam az erdélyi EMI tábornak és vegyes érzésekkel tele érkeztem haza. Egyrészt van bennem remény, hogy végre elindul egy folyamat, aminek következtében a magyar anyanyelvű emberek öntudatra ébrednek és egymásra találnak. De még él bennem a kétely is, hogy ez nem fog elég gyorsan megtörténni.
A táborlakók egy kis százaléka rendszeresen eljárt előadásokra, kézműves foglalkozásokra és egyéb szemfelnyitó rendezvényekre. Külön öröm, hogy voltak felvidékiek is, de üröm az örömben, hogy egy előadás után vitába keveredtek egymással.
Mint említettem az emberek elég kis százaléka járt az előadásokra, nem vagyok meggyőződve, hogy elértük a kritikus tömeget, ami pár éven belül egy igényes, nemzeti tábor kialakulásához vezetne. Már csak azért sem, mert az érdeklődők vélemenye sem teljesen egységes és sajnos meg van bennünk a bizalmatlanság is a nemzettársaink iránt :(.
Az előadósátrak látogatóin kívül jelen volt egy nagyszámú, látszólag semleges réteg is. Ezek között ott volt a sok Kárpátia rajongó, fejjel a falnak szaladó, cigiző, részegen bazdmegoló, polóval magyarkodó, mindenkit utáló egyén is. Sajnos ez a réteg ki fog halni, mert szaporodást nem tekinti egy nemzetmentő eszköznek. Persze én tudom, hogy a nagymagyaroszágos poló is segít valamit, hisz aki látja, az elképzeli a régi országhatárokat és a gondolatnak teremtő ereje van.
A következő réteg a fiatal, erkölcsi láncoktól szabad, agymosott, semmi iránt nem érdeklődő egyének halmaza. Nem teljesen az ő hibájuk, hogy ilyenek és talán ha érettebbek lesznek, változnak valamit.
Van egy olyan réteg is, ami a nemzeti egység ellen pofázik. Ezek még mindig a magyarországi testvéreket hibáztatják a gyászos népszavazás miatt és verik a mellüket a székelységükkel.
Nem látják be, hogy bár székelyek vagyunk és nyakasak, attól még egy nyelvet beszelünk és testvérek vagyunk. Nem mondta senki, hogy nem lehetünk kicsit másak, sőt az anyaországiak kifejezetten szeretik a székelységre jellemző, már-már vicces vonásokat. Minél apróbb részekre osztjuk egymást annál könnyebb lesz elérni valamit a "barátságos" Kárpát-medencében elő népek közelségében, igaz? Jöhetne végre egy újabb vérszerződés...

Mindeképpen örülök, hogy van egy ilyen tábor Székelyföldön és foglalkozik a magyarság és székelység nagy sorskérdéseivel. Például a 2011-es népszámlálás kérdésével, mikor is kiderülhet, hogy az erdélyi magyarság létszáma ismét óriásit csökkent a legutóbbi népszámlálás óta. Sajnos addig nem tudom érdemben szaporítani a magyarajkú emberek számát... és talán később sem, ha nincs egy megfelelő társam. A gyereknemzéshez is két ember kell.

A, mint alap

Nagyon meglepő volt szembesülnöm a ténnyel, hogy sok nyelvből hiányzik az "a" hang. Vajon hogyan tudják kifejezni a hangulatukat, ha nélkülözniük kell a legmélyebb magánhangzót? (a hangok teljes halmaza nélkül, csak hiányosan lehet hangulatot kifejezni.)
Legmélyebb, mert ez az alap. (alap, alagút, alagsor, alja, alul, alvó, alom, avar, alatt, aljas - mind valami lenti, mély dolog)
Ha a románok ki kell ejtsék a nevemet, akkor mindig "o" vagy "á" hangot használnak az "a" helyett. Vajon miért? Biológiailag ugyanolyan adottságokkal rendelkeznek mint én, mégis képtelenek kiejteni? Jaj, ez szörnyű lehet. Hála a fennvalónak, hogy rendelkezésemre áll az "a" hang és ki tudom mondani a jajszót :).

Egyedül

Gyerek koromban sokat voltam magamra hagyva és talán ennek köszönhető, hogy most is jól kijövök magammal. Napokon át tudnék egyedül lenni és egy percig sem unatkoznék.
A társadalmi életem szempontjából ez természetesen hátrány, mert elhanyagolom a barátaimat, nem hallom meg a híreket, teljesen el vagyok szigetelődve.
Annak örülök, hogy el tudom szórakoztatni magam, de az cseppet sem tetszik, hogy nem mozdulok a barátok felé egyetlen lépést sem.
Nem tudom mi lehet a tunyaságom oka, hisz jól érzem magam közöttük. Talán attól tartok, hogy én nem vagyok elég érdekes és szórakoztató számukra.
Pedig, ha tudnák mi minden jár a fejemben... De lehet, hogy ők egész más dolgok után érdeklődnek. Vagy mégsem? Ha így folytatjuk, soha nem derül ki.

Táposok

A székelyek talán különlegesnek érzik magukat, amikor táposnak nevezik a magyarországi testvéreket. Tápos alatt sápadtarcú, természettől és Istentől teljesen elszakadt egyént szokás érteni, akit inkább sajnálni kell, mint irigyelni.
Lehet, hogy részben igaza van a székelynek, amikor különlegesnek érzi magát, de azért szétnézhet a saját háza táján is.
Hogy vannak tápások Magyarországon az biztos, alá is támasztom egy történettel:
Megérkezik egy néptáncosokból álló csoport a mi kis falunkba és mi nagy szeretettel fogadjuk őket. Többségük tizenéves lány, akik nagyon szépek és istenien énekelnek.
A magyar nép krémje érkezett hozzánk - gondolná az ember - hisz ők ápolják és élesztik újra a magyar hagyományokat.
Aztán ha közelebbről megnézzük, látjuk a hibáikat is. De hát Istenem, kinek nincs hibája?
Azt, hogy nyálasan beszélnek és hülyén hangsúlyozzák a szavakat nem lehet felróni nekik. Nem tehetnek róla. A hálátlanságuk viszont felháborító.
Egy hétnél is többet laknak egy házban, senki sem kér bért tőlük. Nem kopik el a ház attól és különben is, magyar testvérekről van szó.
A vendéglátó asszony a lelkét kitéve főz nekik, nem kér semmit cserébe. Nem is egy féle ételt, hanem kettőt. Hátha valaki nem szereti. És nem csúszómászókat főz, hanem éltető, finom, zamatos ételt.
És akkor jön a tápos kisliba és azt mondja: fúj, én ettől is hányok és attól is..., én csak a bolti kaját szeretem... Mindezt idióta hangsúllyal.
És még csodálkoznak, hogy miért kerülöm az ilyeneket messziről? Hát azért, mert még nem találkoztam normális magyarországi fiatallal előben(és bocsánatot kérek a kivételektől, tudom hogy vannak). És hangsúlyozom, hogy fiatallal. Mert vannak olyan vendégeink is, akik közelebb állnak hozzánk, mint a testvéreink.
De amikor ezeket látom, mindig elkeseredek.
Ez a magyar nemzet színe, akikért az életemet is feláldoznám? Ezekkel vállalok én közösséget és védem, ha valaki rágalmazza? AZ ŐSEIM FORGOLÓDNAK A SÍRJUKBAN.

De táposok közöttünk is vannak szép számmal. Aki munkanélküli, de dög megművelni a kis kertjét. Dög ültetni valamit, amit majd megzabálhat. Inkább eladja a földet, amit az ősei szereztek és tartottak meg kimondhatatlan nehézségek árán. Eladja és vásárol a Kauflandból. Vagy az idióta székely kölykei az iskolában, akik fociznak az ingyen kapott kiflivel.

Saját magam számára az üzenet csak annyi: A pokol legmélyebb bugyraiban se legyen nyugodalmam, ha ilyen utódokat nemzek és nevelek. Gaz se nőjjön a síromon, ha nem tettem meg minden tőlem telhetőt az utódaim megmentéséért.

A nemzet Őrangyalához: Te mindent megtettél értünk. Ha ezek után sem tudunk emberhez méltóan, magyarul/székelyül élni és viselkedni, akkor hagyjál magunkra most.
Válassz egy életrevaló népet magadnak, mely méltóbb a védelmedre.
Ha annyi erőfeszítesed árán sem tudtál felemelni minket és még esélyt sem látsz rá a közeljövőben, akkor engedj eltűnni minket a föld felszínéről, mert bennünk van a hiba.

Filmajánló

A szeretet szimfóniája (August Rush).
Nem tájékozódtam róla, csak megnéztem valaki ajánlására. Számomra felejthetetlen.

Hűtlen

Nélküled

Hagyaték

„…Én csak egyike vagyok azoknak, kik őrzik még mindég a szent hagyatékot, amit őseink hagytak volt reánk sok száz esztendeje annak, régi időkből, mikor még az Úr nemzete voltunk. Őrizzük, egyre csak őrizzük az Úr védelméhez visszavezető kicsinyke ösvény titkát, mely olyan ma már ebben a nagy megbolydult világban, mint elmohásodott vadcsapás havaserdő sűrűjében, amit már csak a lélek láthat meg, nem a szem. Mert egyszer még elébb vagy utóbb, de minden bizonnyal eljő az idő, amikor fölébred a völgyek magyarjaiban a lélek, s keresni fogják az igaz utat, mely pusztulásból győzelembe, nyomorúságból az Úr gazdag dicsőségébe vezet vissza, ahonnan valamikor nagyon régen magunk gyarlósága folytán hibás útra tértünk…” Wass Albert - Hagyaték

Wass Albert: A MAGYAR NEMZET HÉT PARANCSOLATA

Az Úristen kegyelméből azonban nincsen veszedelem a megmaradás lehetősége nélkül. Ha fölismerjük a veszedelmet, és él bennünk az akarat, hogy segítsünk magunkon, az Úr is velünk lesz! S ha már egyebet vénségemnél fogva nem is tehetek: szavakba foglalhatom a törvényt, mely részben minden nemzetre egyformán vonatkozik, de különösképpen a magyarra. És elnevezhetem ezt a törvényt

A MAGYAR NEMZET HÉT PARANCSOLATÁNAK:

1. Tiszteld és szeresd a te Uradat, Istenedet, teljes szívedből, minden erődből, és rajta kívül más istened ne legyen. Bálványt ne imádj! A pénz mindössze eszköz, nem istenség. Érdekimádat, ön-imádat hamis utakra vezet embert és nemzetet egyaránt.

2. Magyar mivoltodat, az Úr legszebb ajándékát, meg ne tagadd soha! Őrizd, ápold, add át fiaidnak, mert csak addig marad rajtatok az Úr szeme, míg e nemzethez hívek maradtok. Ki nemzetét elhagyja: az Urat tagadja meg, s elvész nyom nélkül a népek tengerében.

3. De ne gyűlöld azt, aki más nemzethez tartozik. A gyűlölet méreg, mely megmérgezi az elmét, és gyűlöletet terem. Rokonod minden isten-fia ember, bármely nyelvet beszéljen is.

4. Szeress minden magyart, mert testvéred Ő: nemzeted fia. Segítsd és támogasd, mert közös hazát adott nektek az Úr. Ki testvére ellen fordul, vagy megcsalja azt: önmagát rövidíti meg ezzel, saját nemzetét gyöngíti, s az Úr parancsa ellen vétkezik. Ki széthúzás magját veti el: romlást arat.

5. Ki bántja a magyart: téged is üt. Nemzeted jussát, igazát védeni kötelességed. Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást. Bárki magyar vesztesége a te veszteséged is.

6. Légy becsületes, tisztességes és igaz! Ezek azok az emberi értékek, melyeken nemzeteknek, országoknak épülniök kell. Hamis szó, hamis cselekedet ingoványba vezet. Aki csalásra épít: nyakát töri. A felelőtlen ember homokra épít, amit elfúj a szél, és elmos az eső. A becsületesség olyan, mint a sziklakő: kemény és maradandó. Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövendő az igazaké. Haladj csak bátran a becsület és tisztesség útján, a jövendő az igazakkal van.

7. Legyetek bátrak és hűségesek egymáshoz és a magyar nemzethez, mert az Úr szereti a bátrakat és a hűségeseket, s megsegíti azokat, akik az igazság útjain járnak.

Fodrászat

Ma úgy alakult, hogy el kellett vegyem anyumat a fodrászatból. Sajnos még nem volt kész és le kellett üljek várakozni.
Fél percen belül beszédbe elegyedtem az ott várakozó hölgyekkel és a fordásznővel: egy kényes témát kezdtünk feszegetni. Nevezetesen a hajfestést. Én kifejtettem a véleményemet a természetes dolgok szépségéről, továbbá arra is rátértem, hogy az ősz haj egyáltalán nem csúnya, sőt. Eszembe jutott nagymamám a hófehér hajával, aki szinte csillog a belőle sugárzó jóságtól. Aztán édesanyám szürkés fejére néztem és a tükörből egy angyal mosolygott vissza rám. Tökéletes, harmonikus. Ennél szebbet nem lehet csinálni belőle - gondoltam magamban.
Aztán egy idősebb hölgy nagyon kiosztott engem az idióta maradiságomért. Elmesélte, hogy volt egyszer egy barátja, aki nem engedte, hogy megfestesse a haját, de aztán ő kirúgta. Hogy jönnek ahhoz a férfiak, hogy beleszóljanak ilyesmibe?
Támadott, ezért védekeznem kellett. Mondtam neki, hogy nekem soha nem volt olyan barátnőm, aki hajat akart volna festetni, de meg se hallgatta az érveimet. Aztán beláttam, hogy nem értek az ilyesmihez, hisz én egy egészen más világban élek.
Felőlem mindenki azt csinál, amit akar.
Ismerek sok öregasszony, akinek szép vörös haja van, csak épp a sápadt arca nem talál hozza. De ha a festéktől teljesebbnek érzi magát, akkor minden rendben van. Nem szóltam egy szót sem.

"A mai embert az érzékiség rángatja, csak a csábító-szépet ismeri s az öreg arc hatalmas szépségéhez kevésnek van szeme.
S többnyire el is rútítják ifjú arcukat, nemiségük plakátját formálják belőle: s elrútítják öreg arcukat is, mert a fiatalság nyomorúságos roncsát őrizgetik rajta."(Weöres Sándor)

Kopaszodás

11 nap múlva töltöm a 28 évet de már eléggé meg van gyérülve a hajam és el kell, hogy ismerjem: zavar a dolog. Pedig semmi különös nincs ezen, elég sokan vannak még ebben a hajóban. Biztos ők sem örülnek neki, de valahogy elviselik. Mások pedig direkt leborotválják a fejüket és még büszkék is rá.
Olvastam a kopaszodásról és gondolkodtam is, hogy mi lehet az oka és az értelme. Az "okos" orvosok a férfi nemi hormonokat jelölik meg, mint a kopaszodás fő okát. Ezt sem tartom kizártnak viszont az orvosok következtetéseit általában baromságnak tartom, mert a legtöbb esetben fogalmuk sincs mi a betegségek igazi oka. (nem mintha nekem lenne).
Ha a lelki okait vizsgálom, akkor eszembe jutnak a szerzetesek, akik leborotválták a fejüket, hogy közelebb kerüljenek az égiekhez. Ha ezt magamra vonatkoztatom, akkor bennem is él egy olyan vágy hogy közelebb kerüljek az égiekhez vagy akár az embertársaimhoz. Talán ezért szabadulok meg a hajtól, talán le akarok vedleni minden dolgot, ami elválaszt másoktól. Persze lehet, hogy ez is csak belemagyarázás. Ami még érdekes számomra, hogy rohanó világunkban sokkal több kopaszodó fiatalt látok, mint a jó öreg kommunista rendszerben. Stressz? Lehet benne valami.
Ami a legjobban idegesít ebben a dologban az a hiúságom. Nem értem, hogy miért ragaszkodok a testrészeimhez, hisz előbb vagy utóbb, de mindenképpen lerohad rólam ez az anyagkupac. Érdekes módon, ha állatokkal vagyok, akkor nem gondolok a hajamra. Nem gondolkodok azon, hogy vajon a tehén mit gondol rólam, tetszem-e neki kopaszon. Az emberek előtt viszont szarul érzem magam. Vajon mi lehet a véleményük rólam? hm... Hát mi lenne? Biztos megállapítják, hogy gyérül a hajam, de épp olyan magasból sz*rnak rá, mint én egy másik ember kopaszságára vagy egyéb "nagy" problémájára. Sajnos sokkal súlyosabbnak érezzük a bajunkat, mint más emberek. És mégis a más véleménye miatt aggódunk pedig tudhatnánk, hogy ők is csak a saját kis bajaik felfújásával foglalatoskodnak.
Ha találkozok valakivel, akkor viccesen megjegyzi, hogy héé, te kopaszodsz... Hú mekkkkora hír ez nekem basszus, hisz tükörbe nem szoktam nézni.
Hülyén fogom fel? Lehet.

Találkozó

Semlegesen nyugtáztam magamnak ezen a reggelen, hogy megértem a 10 éves érettségi találkozóm napját is. Meglepő, hogy ilyen gyorsan itt van, de mégis, ha visszagondolok az elmúlt tíz évre, rengeteg élményt fel tudok idézni. Van köztük kellemes és kevésbé kellemes...
Talán az osztályfőnöki órán beszámolót kell tartanom a leköszönő évtízedről, de nem tudom mit mondhatnék. Esetleg azt, hogy nem nősültem meg, nincsenek gyerekeim, nincs semmim, nincs helyem, csak a fejem, hogy a falba verjem... Aminek látszata van az összes tevékenységem közül az a hajam, mert azt elég aktívan hullattam az utóbbi időben. Ja és picit megemberesedtem(értsd híztam). Hogy a felfogasom hatvanszor megváltozott és egy kis bölcsességre is szert tettem az persze nem látszik.
Találkozok egy olyan közösséggel, aminek soha nem voltam igazán részese. Az épület persze szép és nagy a múltja, Márton Áron püspökünk nevét viseli.
De csomó negatív élmény, csomó antipatikus ember, idióták, sznobok és én is a hülye fejemmel... Persze voltak "szerelmek" és egyéb kellemes élmények is, de sokkal kevesebb.
Akkoriban úgy tudtam, hogy a lúzerek csoportjába tartozom és talán ez meg is felelt a valóságnak, de nem is szerettem volna a menő csávokkal bandázni, szóval ez volt az egyetlen megoldás a magány kivédésre.

Kiváncsi vagyok, tíz év alatt merre alakultak a dolgok. Csak ezért megyek el. A változás törvényszerű, senki sem maradhat ki belőle. A kérdés az, hogy merre változtak az emberek. A világról tudom merre tart. Amúgy eléggé bizonyos, hogy mivel én óriásit változtam, a világ is megváltozott a szememben, emberestől együtt :)

Nagyképűség

Miért is zavartak mindig a nagyképű emberek? Hát mert azt képzelik magukról, hogy fölöttem állnak, holott fölöttem nem állhat senki...
Talán tényleg igaz a mondás miszerint azt utáljuk másban, ami bennünk is megvan?

Áruló

Mit árul az áruló?

Többek közt a becsületét...

Isten

Már elég rég elmúlt a gyerekkorom és vele együtt meghalt az akkori Istenem is.
Négy éves lehettem és már templomba jártam. Pontosabban vittek, mert időben el kell kezdeni a lurkó vallásos nevelését, hisz becsületes katolikus embert kell faragni belőle. Akkoriban nagyon kíváncsi voltam, rengeteg fárasztó kérdést tettem fel a szüleimnek és nem volt nyugtom, amíg választ nem kaptam. És minden választ lenyeltem és magamévá tettem, nem volt "fogam" amivel megrághattam volna. Telt múlt az idő és én egyre csak gyarapodtam és a családom kedvét lelte bennem.
Emlékszem, még óvodás voltam, amikor megkérdeztem anyumat, hogy mi az a halál. Már nem rémlik a válasza, de tovább kérdeztem: mindenki meghal? Igen, mindenki. És te is anyuka? Igen, én is - mondta szemrebbenés nélkül. Ettől összeszorult a torkom és elvonultam, hisz mindig is ő állt legközelebb hozzám.
Ekkor még nem ismertem a bűn fogalmát. Ha egy templomi énekben szó volt arról, hogy "Isten báránya elveszi a világ bűneit" akkor csak néztem ki furcsán a fejemből és gondolkodtam. Ki lehet ez a bárány és miért vesz el valamit tőlünk... Valamit, ami a miénk... Aztán később kaptam egy listát a bűnökről, megmondták, hogy mit szabad és mit nem. Főleg azokat a dolgokat verték belém, amikkel ingyenes utazást nyerhetek a pokolba. Lassan teljes képem lett az "Istenről", igazi katolikussá váltam és mindenre volt magyarázatom. Igyekeztem betartani a parancsokat és iszonyatos lelkiismeret furdalásom volt, ha mégis megszegtem valamelyiket. A gyónás által viszont megtisztultam, mert tudtam, hogy Isten megbocsájtott nekem.
Telt az idő és én egyre csak nőttem és nőttem. S az én Istenem annyira rugalmas volt, hogy csak 20 éves koromban kezdett haldokolni, de akkor elég gyorsan. 21 éves koromra meghalt szegény és én egyedül maradtam a rideg világban. Nem adott már biztonságot senki. De nem éreztem jól magam így, hiányzott valami... Ezért szerettem volna egy új Istent teremteni saját képmásomra. Fogtam a régi Istenem halott tetemét és kezdtem toldozni-foldozni. Sokféle új anyagot belepréseltem és lelket is leheltem belé, de sajnos fogyatékos lett, még az enyhe szél is ártott neki. Egy ideig gyógyítgattam, aztán sorsára hagytam. Ha igazi Isten lenne, akkor nem szorulna egy halandó segítségére - gondoltam.
Most itt állok egyedül a régi isteneim szétmálló tetemén. Sokat segítettek rajtam valaha, de már nincs erőm életben tartani őket.
Jelenleg nincs olyan Istenem, akit meg tudnék nevezni és fel tudnék ruházni bizonyos tulajdonságokkal. Valahol mélyen érzem, hogy van Valami vagy Valaki, aki áthat mindent. Nem tudom Őt belegyömöszölni egyik skatulyámba sem. Nem tudok a nevében embereket téríteni vagy legyilkolni. Nem látok összefüggést a szertartások és az Ő akarata között. Nem tudom, hogy ki van a legközelebb Hozzá, de keresztény nézőpontból úgy gondolom, hogy Jézus valóban benne volt és Ő Jézusban.
Talán ezek után nem lehet engem igazi katolikusnak nevezni, de azt tudom: mint a szarvas a forráshoz, úgy vágyik az én lelkem Hozzá.

Nemzeti ünnep

Ne késsetek harangok
siessetek csatába,
Isten tornyából szálljatok
a szegény föld sarába.
Segíts harang dörögni,
nyelved így megmarad,
most majd ágyú dörgi el
imádságodat.

Templom lett az égbolt,
csaták tere benne
a szabadság oltárához
ágyúk térdepelnek.


Nem lesz üres a tornyod
ne félj harang, ne félj.
Szívünk ott fenn dobban
egy még szebb tornyodért.
Szabadság lesz a tornyod
ne félj harang, ne félj.
Add hát kölcsön nyelved
Dörgéssel beszélj.

Úgy élünk tovább,
ha most mind meghalunk,
a szabadság istenéhez
ágyúkkal imádkozunk.

Álmodtam az éjjel, puszta lett a világ.
Százezernyi sírhantra nem került virág.
Álmodtam, hogy hős anyák fiúkat siratták,
s tiltva volt az ünnep is, mikor győzött
a szabadság.

Győzni fogunk ha itt már
seregben ágyú áll.
Az obsitos harang is egyszer
Tornyába visszaszáll.
Elfeledjük majd lassan
a harcot, vérözönt,
a béke minden ágyút
haranggá visszaönt.

Nemzettudat

Azt látom, és talán nem vagyok egyedül, hogy a magyar nemzet darabokban hever. Még mindig. És a tény, hogy a székely nép is hasonló széteséstől nyög, talán bizonyítja, hogy rokonok vagyunk a magyarokkal. S annak ellenére, hogy számtalan egyén törekszik egyesíteni a népet, a helyzet reménytelennek látszik. Aki valamit próbál tenni az már alapból gyanús a többiek szemébe. Mindig árulástól tartanak, igaz nem alaptalanul. A történelmünk tele van árulással, szinte minden veszteségünk belső árulás következménye. Vajon csak a mi népünknél van így vagy más népek is hasonló gondokkal küzdenek? Ha csak mi nevelünk ki gerincteleneket, akkor hol rontottuk el?
Sok népet engedtünk be magunk közé és az idegen gének néha bosszút állnak? Nem hiszem, hogy a géneket kellene hibáztatni.
Ha volna rengeteg pénzem, akkor az egész magyarság körében elvégeznék egy magyarságvizsgálatot. Minden magát magyarnak valló egyént megkérdeznék és, aki átment a vizsgálaton annak adnék egy "igazi magyar" vagy "igazi székely" címet, amit egy igazolvány is bizonyítana (persze az ilyesmit nem igazolvány kéne bizonyítsa hanem a tettei). Hazugságvizsgáló gépet kötnék rájuk és kérdéseket tennék fel:

1. Tegyük fel hogy a szomszéd, háromgyerekes családapa tesz egy rendszerellenes kijelentést. Gerinctelen jelzővel illetti a mi "nemes" vezetőnket. Elárulnád őt 1.000.000 euróért tudva azt, hogy elveszítheti a munkáját? (igen, nem)

2. Egyik nemzettestvéred nehéz helyzetbe került és a segítségedet kéri. Tudod, hogy keményen és becsületesen megdolgoztál a javaidért, de van némi többleted, amire nincs szükséged. Odaadnád a testvérednek? (igen, nem)

3. Eladnád a telkedet, termőföldedet, erdődet jó pénzért egy idegenszívű és/vagy nyelvű embernek, aki nem tudja, hogy nagyapádék mennyit szenvedtek, hogy megtartsák neked ezt a földet? (igen, nem)

4. Ha valaki halállal fenyegetve rá szeretne venni, hogy tagadd meg magyarságodat/székelységedet, megtagadnád? (igen, nem)

5. Ha valaki arra kérne, hogy öljél meg egy embert (nemzettestvért vagy idegent), különben meghalsz, mit tennél? Megölnéd? (igen, nem)

Helyes válaszok: 1. nem, 2. igen, 3. nem, 4. nem, 5. nem.
Ha 4 nemleges válasza, akkor nem-es ember az illető :)

Bosszú

Hogyan lehet valakin bosszút állni úgy, hogy végre megtanulja a leckét és többé ne ártson nekünk?
A szemet-szemért módszer nem járható út, hisz akkor soha nem lesz nyugtunk, továbbá "a szemet-szemért vakítja meg az egész világot." (Mahatma Gandhi)

A megoldás az, hogy egyszerűen szeretjük őt, még ha eleinte nehéz is. Minden erőnkkel megpróbáljuk szeretni és nem elítélni. Talán tudatalatt megérzi a dolgot és megszólal valami/valaki benne.

Idézetek a bosszúról: http://idezet.wordpress.com/category/bosszu/

Földre tévedt angyalok

"Itt vagyunk, Ki tudja kit ki hívott mégis itt vagyunk,
Sokáig itt leszünk
Szárnyalunk, mint földre tévedt égben járó angyalok
És néha szenvedünk,
Álmodunk, a tények szürke tengerétől elfutunk
Ezek vagyunk,
Hiszen van még időnk, azért se változunk
Ki megtalált, itt volt néhány órát, néhány északát
És gyorsan ment tovább még engedem
Hogy átsodorja szél kavarja életem ameddig jó nekem
De azt hiszem, most van itt a perc,
Hogy fogd a két kezem az kell nekem
Mert ha itt vagy velem a szívem megpihen.

Most először mondom el,
Most hinned kell nekem,
Legalább te maradj itt velem
Annyi minden változik, s nem biztos semmi sem,
Legalább Te legyél az nekem.
Százezerszer mondom el ha nemhiszel nekem
Legalább Te maradj itt velem
Mert annyi minden változik nem biztos semmi sem ,
Legalább Te legyél az nekem."

Semmi sem biztos és ez a legjobb az egészben.

Hamisítás

Az ember általában megbízik a wiki típusú oldalakban, tévesen azt gondolja, hogy objektív tájékoztatást nyújt a dolgokról. Ez talán így is van, ha épp nem a történelemről van szó.
A lényeg: genetikai vizsgálatok után keresgéltem, kiváncsi voltam, mit mesélnek a gének az európai népek történelméről.
Először találtam egy kiadványt a Science nevű tudományos lapból:

http://hpgl.stanford.edu/publications/Science_2000_v290_p1155.pdf

Itt van egy táblázat, ahol megtalálható Magyaroszág is. Nem vagyok genetikus, csak annyit látok, hogy az Eu19-es (R1a) oszlopba a magyaroké a legnagyobb százalék, leelőzve ezzel Lengyelországot és Ukrajnát.

Aztán tovább keresgéltem és találtam egy wiki szerű oldalt is:

http://en.metapedia.org/wiki/Genomic_Europeanism

Itt található egy lista és minden nemzetnek meg van határozva, hogy hány százalékban tartalmaz európai és nem európai ősgéneket. Megelégedve nyugtáztam, hogy a magyarok esetében 84% az európai gének aránya, tehát annyira azért nem vagyunk jövevények a Kárpát-medencében.
De akkor megpillantottam a románokat: ők 95%-ban európaiak??? Ez nagyon gyanús volt nekem, de kezdtem belenyugodni.. Szerencsére észrevettem, hogy esetükben az európai és nem európai gének százalékainak összege jóval több mint 100% (95+35).



















Hála az Égnek az ilyen oldalakon végzett módosítások naplózva vannak:

http://en.metapedia.org/w/index.php?title=Genomic_Europeanism&diff=51370&oldid=51367

Ezek szerint volt egy becsületes úriember, aki megsajnálta a románokat és 65%-ról, 95%-ra emelte az európai gének arányát. De ki gondolta volna, hogy ez az illető éppen egy román, aki mindenkire rá szeretné erőltetni a dákó-román származáselméletet:

http://en.metapedia.org/wiki/User:Dadas

Ja, és ő ezen az oldalon adminisztrátor jogokkal rendelkezik, tehát nem egy egyszerű felhasználó.

Így csinálják ezek a kedves emberek a történelmet(a tények figyelmen kivül hagyásával), nem kerül sok pénzbe és erőfeszítésbe...

Személyiség

Azon tűnődöm, hogyan határoztuk meg magunkat születésünkkor, tudtunk-e magunkról egyáltalán? Mennyi idősen mondtuk ki először, hogy "én" és mit éreztünk akkor?

Talán kezdetben csak egy üres vászon voltunk, érzés és gondolat nélkül, de vajon éreztük-e akkor hogy létezünk?
Jelenleg, amit önmagamból ismerek az csak festék, amit az élet fröcskölt a vászonra. Minden, amit sajátnak hiszek, azt mások kenték rám. A körülmények formáltak egyedivé és megismételhetetlenné.
Ha letörlöm a sarat és cukormázat, akkor mi marad belőlem? Ki lesz az, aki letörli az utolsó csepp festéket is? Kivágom magam alatt a fát vagy ott maradok tisztán és tudni fogok magamról?

Társaság

Az ember társas lény, én mostanság mégis úgy kerülöm a társaságot, mint ördög a keresztfát. Bármennyire is fáradt vagyok, mindig van erőm kitalálni kifogásokat, amikkel kihúzhatom magam a társaságokból. S bár a kifogásaim átlászóak és fájdalmat is okozok egyeseknek vele, mégsem akarok változni.
Miért csinálom ezt? Kitudja. Az igazi oka számomra rejtély. Persze vannak magyarázataim, de nem meggyőzőek. Néha azzal a kifogással jövök, hogy most nincs erőm viselkedni. Ezt olyankor szoktam bedobni, amikor egy idősebb korosztállyal kellene időt tölteni. Ha túl fiatalokkal kell találkozni, akkor azzal védekezek, hogy nincs közös témánk, nincs miről beszélnünk. Amikor nem túl értelmesekkel kell társalogni akkor az a bajom, hogy nem tudok csak úgy fecsegni a semmiről. Az okosak/okoskodók is fárasztanak. A románok nyelvét nem beszélem valami jól, csak ha eleget ittam és feloldódott az ellenszenv alkoholban.
Azt is fel szoktam hozni kifogásként, hogy kopaszodom, ezért utalom magam és feltételezem, hogy más is utál és ha utál akkor minek társalogjunk...
Elszigetelődtem mindenkitől. Csak víz vesz körül, sehol egy kontinens.
Pedig sok jó tapasztalatom van. Egyszerű emberekkel sokat nevettem már, értelmesekkel jókat filóztam, fiatalok közt megfiatalodtam és új értelmet nyert az életem.
És mégis egyedül akarok lenni. Azaz nem akarok... Valójában társaságra vágyom és szinte ordítok, hogy valaki beszéljem már velem, hogy nézzen a szememben és lásson bennem testvért.
Szeressen, ahogy a 2 hónapos kutyakölykünk teszi, őszintén. Persze ehhez először nekem kellene lépni, én kéne szeressek. Pontosabban engedjem ki a szeretetemet (nyálasan hangzik, de nem az), mert van bennem, csak valamiért nem tud kijönni. Valamiért nem tudok kedveset mondani másoknak, pedig kikivánkozik. Gátol valami és nem tudom hogy mi. Szinte kínos kimondani a szépet.
Kevés ember előtt vagyok önmagam. Nem játszom meg magam, nem törekszem arra, hogy megfeleljek az elvárásaiknak, csak éppen elhallgatom azt, amit NAGYON EL KELLENE MONDJAK.
(erre bejött anyum és hozott nekem narancsot, közben eldugtam a böngésző ablakomat. látta hogy szomorú vagyok, ezért azt mondta, hogy "beszélgess, ne tartsd magadban". biztos csak a véletlen műve volt)

Hejhaj.

Igazság

Sehonnai bitang ember

"Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete."

Igen, ma is léteznek sehonnai bitang emberek, kiknek drágább rongy életük, mint a haza becsülete. Talán olyan ritka embertípus vagyok ki szívesen adná életét a hazájáért, meggyőződéséért. De ez manapság nem elég, sokkal többet kérnek tőlem: élnem kell a hazámért és az elveimért...

Zene

Zene nélkül mit érek én? - kérdezi Máté Péter. Én is egyre inkább érzem, hogy zene nélkül élettelen vagyok, nem táncolnak a sejtjeim. Talán ezért fogtam neki zongorázni, ezért él bennem a vágy arra, hogy tudjam magam kifejezni hangszerek segítségével (ha már másképp nem tudom).
Ahogy az életben van szomorúság és boldogság, úgy van a zenében is mély és magas hang. A mély és magas hangok váltakozása adja meg az élet ízét, harmóniáját. De ez nem mindig tudatosul az emberben és ha csak egy hangra figyel, akkor nem érzi át az élet hihetetlen játékát, amint sorra megszólaltaja lelke húrjait.

A szférák zenéjét meg nem hallottam, de biztos kimondhatatlanul szép. Egyelőre csak földi zenéket hallgatok, bár sok közülük égi eredetű.

Ha klasszikus zenét hallgatok, akkor érzem, hogy a lelkemben megszólalnak az egészen finom húrok, csendesen. Feloldódik a feszültségem és visszatalálok önmagamhoz.
Ha éppen magyar népzenét hallgatok, magyar lelkemmel találkozok. Érzem, ahogy átitatja minden sejtemet és magára ismer genetikai örökítőanyagomban.
A könnyűzene könnyebbé teszi a világi életemet, segít beilleszkedni az emberi társadalomba, elviselhetővé teszi a kalitkámat.
A rock segít kiengedni a gőzt, lelkem vastagabb húrjait mozgatja meg, lerázva magáról a sok mocskot.

Sokáig azt vallottam, hogy a gépzene nem is zene, mert nem vált ki érzéseket az emberből. Aztán be kellett látnom, hogy ez nem egészen így van. A club zenétől (zene?) például rossz közérzetem lett és hányingerem. Nem is tudtam sokáig elviselni.

Végezetül pedig lássunk néhány példát :)

Avatar

Megnéztem az Avatar című filmet és nagyon tetszett, de meglepett hogy nem mindenki van ezzel így:

"A homoszexuális karakterek hiányát illetve a film háborúellenességét fájlalják egyes amerikai csoportok.

Két oldalról is támadás érte a napokban James Cameron friss szuperprodukcióját. A Stop Avatar blog szerzői a film és a hozzá kapcsolódó események bojkottjára szólítják fel olvasóikat, amiért az Avatar elképzelt jövőképét kizárólag heteroszexuális egyének lakják. Nem beszélve a Cameron által kiagyalt na'vi fajról, amelynek egyedei szintén a hagyományos férfi-nő kapcsolat hívei."
(forrás)

Nos, erre most mit mondhatnék? Süllyedhet ennél mélyebbre az emberi faj? Én optimista vagyok, szerintem még süllyedhet :(.

Én elhiszem hogy vannak melegek és hogy az egy kezelhetetlen betegség, de ha agybajjal is társul a dolog akkor még reménytelenebb a helyzet.

Karma

A keleti tanokban létezik egy törvény, amit karmának neveznek. A karma a következmények törvénye, azaz minden tettünknek következménye van. Eszerint ha valakit bántunk, akkor meg kell tapasztaljuk azt is, hogy milyen ha minket bántanak. A jótetteink szintén visszatérnek hozzánk.

Keresztények között nem szabad említeni a karma szót, mert akkor furcsán néznek, hisz Jézus nem beszélt semmiféle karmáról... Vagy talán mégis?

"Mindazt, amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük. Ez a törvény és a próféták." (Mt. 7,12)

És vannak még a bibliában hasonló kijelentések: "Ki mint vet, úgy arat", "Ki szelet vet, vihart arat".

A magyar népmesékben is van utalás a karma létezésére: "jó tett helyében jót várj".

Persze a vallások nem értenek egyet, mindenki zúgja a magáét, a másiké pedig baromság.
Az is lehet, hogy létezik egy univerzális vallás valahol a háttérben, amit az emberek éles elméje nem szabdalt ezer fele. A próféták és szentek talán ennek a vallásnak a hívei.

No mindegy, talán a Megbocsátás felszabadít minket a karma fogságából.

Mátrix

Már többször is megnéztem a Mátrix című filmet és egyre többet értek meg a mondanivalójából. Eleinte csak egy jó tudományos-fantasztikus filmnek vettem remek alapötlettel. Aztán később megdöbbentő párhuzamokat véltem felfedezni a Mátrix világa és a mi "való" világunk között. (tudom, nem vagyok egyedül ezzel)

Ébredj Neo, A Mátrix rabja vagy...

Nekünk is szükségünk lenne az ébredésre, hisz a rendszer rabjai vagyunk. A rendszer körülvesz minket és egy szépnek látszó világot tár a szemünk elé. Kézzel nem kitapinthatóak a szálak, amin keresztül táplál minket és a testünk nem is nevezhető rabnak. Ám a tudatunk csapdában van.

Minden irányból zúdul ránk az információ, de a spam szűrőt is a rendszer adja. Ő szabja meg, hogy mit hihetünk el és mi az ami csak mese.

Aki a fogvatartó rendszer létére próbál rávilágítani azt a mai világban szélhámosnak, terroristának szokás nevezni és gyorsan hiteltelenné kell tenni.
Nehéz meggyőzni a rendszer embereit, mert bármelyik bárányka képes átváltozni rendszervédő ügynökké... Az úgynevezett értelmiségi réteg talán veszélyesebb, mint az egyszerű ember. És igen, léteznek kinevezett ügynökök is, akik a nap 24 órájában figyelnek, lehallgatnak, információkat gyűjtenek rólunk és majd a megfelelő időben nem félnek használni ellenünk. Ők is a rendszer rabjai... (remélem dereng nekik valami ha ezt olvassák)

Nehéz szabadulni a rendszer fogságából, de nem lehetetlen. Igaz, az álomvilág (amerikai álom) szebbnek tűnik eleinte, de aztán rájön az ember, hogy valami nincs rendben. Valami nagyon bűzlik.

Szerencsére vannak Morpheusok is, akik segítenek szabadulni és megmutatják nekünk a rideg valóságot, már ha ezt választjuk.
Első lépesként el kell vágni a tápláló szálak. Kikapcsolni a tévét, nem elhinni a nyakkendős emberek álombaringató esti meséjét. Le kell cserélni a spam szűrőnket is, hogy saját szemünkkel lássunk és saját fülünkkel halljunk.

Muszáj megtennünk, még akkor is ha eleinte kirekesztettnek érezzük magunkat.

Az új, szabad világból majd visszanézhetünk régi szánalmas életünkre és megkérdezhetjük magunktól: valóság volt? Nem, csak a tudatunk tette azzá.

Tudás

Ezt találtam a neten:

Aki tud és tudja, hogy tud, az veszélyes, attól óvakodjatok!
Aki nem tud és tudja, hogy nem tud, az okos azt tanítsátok!
Aki tud és nem tudja, hogy tud, az bölcs, attól tanuljatok!
Aki nem tud és nem tudja, hogy nem tud, az hülye, azt hagyjátok