2009. április 18., szombat

Földi és égi hatalom

,,Amit nekem adsz: mindenkinek adod” , hirdeti a földi hatalom.
,,Amit mindenkinek adsz: nekem adod” , hirdeti az égi hatalom.
(Weöres Sándor - A teljesség felé)

A mai emberek többsége a földi hatalmat képviseli. Ha Istentől gazdaságot koldul, akkor hozzáteszi: majd adakozok belőle a szegényeknek. Tehát adj nekem Istenem minden földi jót, én majd segítem belőle a rászorulókat... És ezzel minden rendben van, kérése máris jogos lesz - hiszi ő.

Pedig már most is adhatna, rengeteg mindene van amit szétoszthatna a rászorulóknak, mégsem teszi...
Rámosolyoghatna most is egy idegenre, köszönhetne a társadalom egyik kivetettjének... Elbeszélgethetne egy idős nénivel vagy bácsival, akihez nem szól már senki...
Igen, anyagiakban is segíthetne másokon... Miért nem teszi?

Szerintem az a miénk, amiről le tudunk mondani. Amiről le tudunk mondani, azt mi birtokoljuk.
Amiről azt hisszük, hogy a miénk és nem tudunk lemondani róla, az valójában nem is a miénk: mi vagyunk az illető dolog birtokában.

Ez a föld

Az alábbi sorokat is dédnagyapám költötte és énekelte. Hanganyag alapján írtam le a szöveget, remélhetőleg pontosan.

Ez a föld


Ez a föld, amelyért élni s halni tanít a sors minket,
Melyért el kellett viselni sok szenvedéseket,
Amelyért ifjú arcok korán ráncot öltöttek,
Hogy sírba pihennek érte sok százezerek.

Hogy ne élnénk az elnyomottak között tovább,
Óh Isten engedd, legyen nekünk is hazánk.
Egy szabad, magyar hazánk.

Ez a föld volt minden vad ellenségnek vészes ösvénye,
Az elnéptelenítésnek gyászos színhelye.
Hol kiket berkek vagy fenyvesek el nem rejthettek,
Vagy kihaltak vagy a nagy világba szétmentek.

De a messze idegenbe ők is azt mondják:
Óh Isten engedd, legyen nekünk is hazánk,
Egy szabad, magyar hazánk.

Ez a föld a régi ellenségtől megszabadula,
Hazajöjjön a világnak minden magyarja,
Kezet lábat tenni rá áldott magyar földre,
Tovább úgyse lenne szükség idegenekre.

Hogy ne élnénk a világban szétszórtan tovább,
Óh Isten engedd, legyen nekünk is hazánk,
Egy szabad, magyar hazánk.

Ez a föld amelyre számtalanszor ellenség lépett,
Idegen érdekért sokszor nemzetünk vérzett,
De reméljük óh Jóistenünk megelégeled,
Mert a mi nemzetünk nagyon sokat szenvedett.

Esdve kérünk fogadd el az esdeklő imánk:
Óh Isten engedd, legyen nekünk is hazánk,
Egy szabad, magyar hazánk.
(Péter Sándor, 1900-1976)

Ott születtem a Hargita aljába

Az alábbi sorokat dédnagyapám költötte és énekelte. Egyszerű földműves ember volt, és én felnézek rá.

Ott születtem...

Ott születtem a Hargita aljába
Nem tudom, hogy miér' az nékem oly drága
Hogy is ne volna az nékem oly drága,
Fenyvesében bujdosónak,
Szarvas, medve, vaddisznónak,
Az igazi hazája.

A Hargitát nem csak székely szereti,
Idegen is érdekből fel keresi.
Látogatni hozzánk jönnek, szétnéznek,
Haza nem nagyon sietnek,
Inkább hozzánk telepednek,
Ide örökösödnek.

Oh mily kedves a Hargita mosolya,
Mikor a sötét felhő nem borítja,
Gyermekeit magához hívogatja,
Vihar ellen a födelet,
Veszély ellen a védelmet,
Mint jó anya megadja.

Isten veled szegény öreg Hargita.
Már én nem mehetek az oldaladra,
Mert kincseidben idegenek dúskálnak,
S annak kitermelésére,
Szegénység viselésére,

Minket arra használnak.

Fújja a szél a Hargita oldalát,
Gyermekeinek viszi a sóhaját,
Vidd el szellő az idegen országba,
Ismerjék meg a Hargitát,
körülötte azt a hibát,

Hogy a székely mily árva.

Sötét felhő borítja a Hargitát,
Gyermekei azóta oly mostohák,
Ha még egyszer a fényes nap rásütne,
A sötét felhő elmenne,
Síró gyermek visszamenne,
Édesanyja keblére.
(Péter Sándor, 1900-1976)