2008. július 28., hétfő

Bungee jumping

Idén alkalmam adódott kipróbálni a szabadesést, leugrottam hatvan méter magasról. Ugrás előtt egész nap gondolkodtam a dolgon, kiváncsi voltam lesz-e elég merszem. Már akkor eldöntöttem, hogy ugrani fogok, hisz nincs mit veszítenem.
Ezzel párhuzamosan be fogok mutatni egy másik történetet is, ami eléggé hasonlít a bungee jumpinghoz.
Egy adott időpillanatban elindultam, hogy kipróbáljam az ugrást. Vettem egy mély levegőt és nem éreztem semmi kétséget. Jelentkeztem, bemondtam a nevem, aláírtam, majd kifizettem az összeget. Elkezdődött.
Egy másik időpillanatban épp koncertre igyekeztem. A zenekar elkészült, a hangtechnikusok is elvégezték a dolgukat és kezdődött a koncert. Nagyon felemelő érzés volt, amikor a zenészek elkezdtek játszani.
A bungee jumpingnál is felemelő érzés volt, ahogy a daruval magasba emeltek. Ahogy egyre magasabbra jutottunk, egyre többet láttam és egyre szebbnek tűnt minden.
A koncerten is nézelődtem, néztem milyen emberek jöttek el. Mindenkire kiváncsi voltam, de Isten tudja miért, a lányok jobban érdekeltek. Egyszer csak megpillantottam egy lányt, aki előttem állt. Megakadt a szemem rajta valamiért. Hozzám hasonlóan ő is sört ivott, ráadásul cigizett is. Figyeltem, de csak a szemem sarkából, a mozgását, a gesztusait. Egy adott pillanatban átláttam a formák világán és megpillantottam benne a NŐT. Ez mostanság egyre gyakoribb jelenség nálam, egyre több nőben vélem felfedezni a nagybetűs NŐT. Ilyenkor el szokott önteni az áhítat és csodásnak látom a világot. Harmoniát vélek felfedezni minden apró mozdulatban és szeretem Őt a szó legnemesebb értelmében. És akkor lép közbe az elme, aki arra hivatott, hogy feszültséget teremtsen bennem.
A daru felvitt a csúcsra, miközben egy kis elméletet hallhattam az optimális ugrásról. Szétnéztem és rácsodálkoztam a tájra. Fentről tökéletesnek láttam mindent, nem látszott a sár, nem látszott a sok szemét. Ekkor eszembe jutott, hogy ugranom kell. Kész öngyilkosságnak tűnt. Harminc másodpercig haboztam, de akkor egy örökkévalóságnak tűnt. Az emberek apró hangyák módjára járkáltak a földön. Én meg tele voltam feszültséggel. Mindenképp ugrani akartam, de elég nehéz volt elengedni magam.
A koncerten a lány tovább táncolt előttem, csodálatos volt a haja, az arca. Itt is ugrani szerettem volna. Nem tudtam volna mondani semmit neki, de szerettem volna megérinteni a haját, az arcát és csendben a szemében kutatni. Arra nem gondoltam, hogy kevés vagyok neki, hisz abban a pillanatban teljes voltam. Láttam, hogy ő is figyel engem. Egyszer csak észrevettem, hogy "véletlenül" leejtette a cigis dobozát. Ezt akkor én jelnek vettem, hogy ugorhatok. És nem ugrottam... Magamban mosolyogtam egyet és továbbra is csodáltam a NŐT.
A bungee jumpingnál is megkaptam a jelet: "Szép az élet, ugorj!" - mondták. Én mondtam, hogy nem annyira szép (a másik szálon), ezért ugrok. Elengedtem magam és a Föld anya szeretettel várt, hogy magához öleljen. Ekkor jöttem rá, hogy el kell engedni magam és a többi magától megy :). Csodás érzés volt, vádoltam volna magam sokáig, ha nem teszem meg.
A koncert lassan a végéhez közeledett. Az elmém parancsolgatott, hogy lépjek oda a lányhoz és én féltem megtenni. Talán attól tartottam, hogy elveszik a varázsa. Vagy őrültnek fog nézni ha szó nélkül megérintem az arcát és megpuszilom a homlokát. Ugranom kellett volna, mert ez a pillanat többé nem fog megismétlődni.

2008. július 18., péntek

Ember

Népünk körében elterjedt egy elmélet miszerint az asszony nem ember. Csak egy férfire lehet mondani, hogy ember. Az asszony pedig fehérnép.
A lélekkel foglalkozó emberek azt allítják, hogy minden emberben megtalálható a férfi és női lélekrész is. Ha belegondolunk ebbe és őszinték vagyunk magunkhoz, akkor beláthatjuk, hogy férfi létünkre néha előtörnek belőlünk női tulajdonságok is. A nőknél is észrevehetjük, hogy néha harciasabbak és szinte férfiként viselkednek.
És most kérjük ki a magyar nyelv véleményét is erről a kérdésről.
Lehet, hogy csak én látom így és csak belemagyarázás, de én az ember szóban megtaláltam a női és férfi minőséget is.
Két részre osztható a szó: em és ber.
Az em szógyök fejezi ki a női minőséget. Az Emese női név anyácskát jelent, az emlő (em-lő) szó is a nőhöz köthető. Régebben emének (eme) neveztek bizonyos nőstény állatokat (pl. disznó). Számomra nem kétséges, hogy az em szógyök magában hordozza a női minőséget.
Ha az em jelenti a nőt, akkor a ber jelenti a hímet. Most hírtelen más szó nem jut eszembe, csak a berbécs, barbár. A berbécs eléggé fel van ruházva férfias tulajdonságokkal. Erős, harcias és hűbelebalázs módjára, fejjel neki szalad bárminek. Más nyelveben is megfigyeltem a ber és a bar szócskát. A románban pl berbec - berbécs, bărbat - férfi.
A neolatin nyelvekben hombre - ember. Mindenki döntse el, hogy ki vette át kitől ezt a szót, de ránézésre is látszik, hogy ugyanaz a szó. (Nekem az ember szó ősibbnek tűnik)

Azt is észrevehetjük, hogy az "em" szócska van elől és csak azután a "ber". Nem tudom mi lehet az oka, talán a nők felsőbbrendűek, hisz ők adják az életet az embereknek. A férfi ego szívesen megváltoztatta volna a sorrendet, ha tudta volna mit jelent.

2008. július 11., péntek

Szabadság

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tehén. Neve ugyan nem volt, megis azonosítani lehetett őt a fülében található microchip segítségével. Az adatbázisban RO-1422534 kóddal volt nyilvántartva. Élete teljesen kiszámítható volt, mindig tudta percre pontosan, hogy mikor történik a fejés, mikor kapja meg a napi takarmány adagját.
Arcáról nem lehetett leolvasni semmi érzelemre utaló nyomot. Mindig előre nézet és sosem kérdezett. Tudta ugyan, hogy mellette kétfelől is léteznek hozzá hasonló lények, de nem beszélgetett velük. Nem volt mit mondjon, hisz semmi érdekes nem történt vele éveken át. Minden a megszokott kerékvágásban haladt.
Cellájában mindig optimális volt a hőmérséklet, a tisztaság és a kényelem mindig garantált volt.
Egy napon azonban furcsa dolog történt: egy kis borjúnak adott életet. Sajnos ez sem okozott neki örömet, hisz csak annyit észlelt, hogy valami nagyon fáj a hátsó végénél. Nem nézhette meg, nem nyalhatta meg, nem örülhetett neki.
Átvegetálta életét; halála után csak az adatbázis-szerver emlékezetében élt tovább.

És most következzen Jusztina története. Ő is tehénként élte az életet egy kis, székely falucskában. Alapból előnye volt a RO-1422534-as egyeddel szemben, hisz neki születése pillanatában már nevet adtak. Szeretettel várta a gazda is és az öreg tehén is. Nem hagyták magára születése pillanatában, az anyukája megnyalta és gondját viselte. Finom, friss tejet szophatott és boldogan telt gyerekkora. Táncolt az udvaron örömében és minden tárgyat alaposan szemügyre vett. Ismerkedett a külvilággal, kialakult a személyisége.
Nem volt mindig kényelmes az élete, volt amikor saját ürülékébe kellett belefeküdjön, de az is előfordult, hogy nagyon megfázott.
Minden nap korán kellett kelnie és 6 km-t kellett gyalogoljon a legelőig. Addig viszont beszélgetett más tehenekkel. Megbeszélték a napi gondjaikat, bajaikat. Elbeszélték, hogy kinek milyen a gazdája és hogyan bánik az állatokkal.
A legelőn minden tehén jóízűen falatozott. Mindenki azt a növényt harapta le, amit a legjobban szeretett. Ezért a tejük íze csodálatos volt. Benne volt az öröm íze is, amivel ették a friss füvet.
Jusztina igazi életet élt, a gazda és családja soha nem felejti el őt. Mindig megmarad emlékezetükben a jókedvű, finom tejet adó tehénkéjük.

"Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!!!"