Idén alkalmam adódott kipróbálni a szabadesést, leugrottam hatvan méter magasról. Ugrás előtt egész nap gondolkodtam a dolgon, kiváncsi voltam lesz-e elég merszem. Már akkor eldöntöttem, hogy ugrani fogok, hisz nincs mit veszítenem.
Ezzel párhuzamosan be fogok mutatni egy másik történetet is, ami eléggé hasonlít a bungee jumpinghoz.
Egy adott időpillanatban elindultam, hogy kipróbáljam az ugrást. Vettem egy mély levegőt és nem éreztem semmi kétséget. Jelentkeztem, bemondtam a nevem, aláírtam, majd kifizettem az összeget. Elkezdődött.
Egy másik időpillanatban épp koncertre igyekeztem. A zenekar elkészült, a hangtechnikusok is elvégezték a dolgukat és kezdődött a koncert. Nagyon felemelő érzés volt, amikor a zenészek elkezdtek játszani.
A bungee jumpingnál is felemelő érzés volt, ahogy a daruval magasba emeltek. Ahogy egyre magasabbra jutottunk, egyre többet láttam és egyre szebbnek tűnt minden.
A koncerten is nézelődtem, néztem milyen emberek jöttek el. Mindenkire kiváncsi voltam, de Isten tudja miért, a lányok jobban érdekeltek. Egyszer csak megpillantottam egy lányt, aki előttem állt. Megakadt a szemem rajta valamiért. Hozzám hasonlóan ő is sört ivott, ráadásul cigizett is. Figyeltem, de csak a szemem sarkából, a mozgását, a gesztusait. Egy adott pillanatban átláttam a formák világán és megpillantottam benne a NŐT. Ez mostanság egyre gyakoribb jelenség nálam, egyre több nőben vélem felfedezni a nagybetűs NŐT. Ilyenkor el szokott önteni az áhítat és csodásnak látom a világot. Harmoniát vélek felfedezni minden apró mozdulatban és szeretem Őt a szó legnemesebb értelmében. És akkor lép közbe az elme, aki arra hivatott, hogy feszültséget teremtsen bennem.
A daru felvitt a csúcsra, miközben egy kis elméletet hallhattam az optimális ugrásról. Szétnéztem és rácsodálkoztam a tájra. Fentről tökéletesnek láttam mindent, nem látszott a sár, nem látszott a sok szemét. Ekkor eszembe jutott, hogy ugranom kell. Kész öngyilkosságnak tűnt. Harminc másodpercig haboztam, de akkor egy örökkévalóságnak tűnt. Az emberek apró hangyák módjára járkáltak a földön. Én meg tele voltam feszültséggel. Mindenképp ugrani akartam, de elég nehéz volt elengedni magam.
A koncerten a lány tovább táncolt előttem, csodálatos volt a haja, az arca. Itt is ugrani szerettem volna. Nem tudtam volna mondani semmit neki, de szerettem volna megérinteni a haját, az arcát és csendben a szemében kutatni. Arra nem gondoltam, hogy kevés vagyok neki, hisz abban a pillanatban teljes voltam. Láttam, hogy ő is figyel engem. Egyszer csak észrevettem, hogy "véletlenül" leejtette a cigis dobozát. Ezt akkor én jelnek vettem, hogy ugorhatok. És nem ugrottam... Magamban mosolyogtam egyet és továbbra is csodáltam a NŐT.
A bungee jumpingnál is megkaptam a jelet: "Szép az élet, ugorj!" - mondták. Én mondtam, hogy nem annyira szép (a másik szálon), ezért ugrok. Elengedtem magam és a Föld anya szeretettel várt, hogy magához öleljen. Ekkor jöttem rá, hogy el kell engedni magam és a többi magától megy :). Csodás érzés volt, vádoltam volna magam sokáig, ha nem teszem meg.
A koncert lassan a végéhez közeledett. Az elmém parancsolgatott, hogy lépjek oda a lányhoz és én féltem megtenni. Talán attól tartottam, hogy elveszik a varázsa. Vagy őrültnek fog nézni ha szó nélkül megérintem az arcát és megpuszilom a homlokát. Ugranom kellett volna, mert ez a pillanat többé nem fog megismétlődni.
Ezzel párhuzamosan be fogok mutatni egy másik történetet is, ami eléggé hasonlít a bungee jumpinghoz.
Egy adott időpillanatban elindultam, hogy kipróbáljam az ugrást. Vettem egy mély levegőt és nem éreztem semmi kétséget. Jelentkeztem, bemondtam a nevem, aláírtam, majd kifizettem az összeget. Elkezdődött.
Egy másik időpillanatban épp koncertre igyekeztem. A zenekar elkészült, a hangtechnikusok is elvégezték a dolgukat és kezdődött a koncert. Nagyon felemelő érzés volt, amikor a zenészek elkezdtek játszani.
A bungee jumpingnál is felemelő érzés volt, ahogy a daruval magasba emeltek. Ahogy egyre magasabbra jutottunk, egyre többet láttam és egyre szebbnek tűnt minden.
A koncerten is nézelődtem, néztem milyen emberek jöttek el. Mindenkire kiváncsi voltam, de Isten tudja miért, a lányok jobban érdekeltek. Egyszer csak megpillantottam egy lányt, aki előttem állt. Megakadt a szemem rajta valamiért. Hozzám hasonlóan ő is sört ivott, ráadásul cigizett is. Figyeltem, de csak a szemem sarkából, a mozgását, a gesztusait. Egy adott pillanatban átláttam a formák világán és megpillantottam benne a NŐT. Ez mostanság egyre gyakoribb jelenség nálam, egyre több nőben vélem felfedezni a nagybetűs NŐT. Ilyenkor el szokott önteni az áhítat és csodásnak látom a világot. Harmoniát vélek felfedezni minden apró mozdulatban és szeretem Őt a szó legnemesebb értelmében. És akkor lép közbe az elme, aki arra hivatott, hogy feszültséget teremtsen bennem.
A daru felvitt a csúcsra, miközben egy kis elméletet hallhattam az optimális ugrásról. Szétnéztem és rácsodálkoztam a tájra. Fentről tökéletesnek láttam mindent, nem látszott a sár, nem látszott a sok szemét. Ekkor eszembe jutott, hogy ugranom kell. Kész öngyilkosságnak tűnt. Harminc másodpercig haboztam, de akkor egy örökkévalóságnak tűnt. Az emberek apró hangyák módjára járkáltak a földön. Én meg tele voltam feszültséggel. Mindenképp ugrani akartam, de elég nehéz volt elengedni magam.
A koncerten a lány tovább táncolt előttem, csodálatos volt a haja, az arca. Itt is ugrani szerettem volna. Nem tudtam volna mondani semmit neki, de szerettem volna megérinteni a haját, az arcát és csendben a szemében kutatni. Arra nem gondoltam, hogy kevés vagyok neki, hisz abban a pillanatban teljes voltam. Láttam, hogy ő is figyel engem. Egyszer csak észrevettem, hogy "véletlenül" leejtette a cigis dobozát. Ezt akkor én jelnek vettem, hogy ugorhatok. És nem ugrottam... Magamban mosolyogtam egyet és továbbra is csodáltam a NŐT.
A bungee jumpingnál is megkaptam a jelet: "Szép az élet, ugorj!" - mondták. Én mondtam, hogy nem annyira szép (a másik szálon), ezért ugrok. Elengedtem magam és a Föld anya szeretettel várt, hogy magához öleljen. Ekkor jöttem rá, hogy el kell engedni magam és a többi magától megy :). Csodás érzés volt, vádoltam volna magam sokáig, ha nem teszem meg.
A koncert lassan a végéhez közeledett. Az elmém parancsolgatott, hogy lépjek oda a lányhoz és én féltem megtenni. Talán attól tartottam, hogy elveszik a varázsa. Vagy őrültnek fog nézni ha szó nélkül megérintem az arcát és megpuszilom a homlokát. Ugranom kellett volna, mert ez a pillanat többé nem fog megismétlődni.